RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő! Kulcsár Edina nem először alázza dalban kidobott pasiját





Nem ismeretlen Csuti számára Kulcsár Edina új dala, hiszen gyakorlatilag végigasszisztálta a megszületését. Még segített is gyakorolni gyermekei anyjának, miközben „boldog családként” ültek az autóban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.26.
balhé

A Bors beszámolója szerint Kulcsár Edina sémákat követ, ha válságba kerül egy kapcsolata. Egyrészt a jelek szerint viszonylag hamar másik férfi karjaiban keresi a boldogságot, másrészt nem megy túl messzire az új szerelemért, hiszen másodjára választja a korábbi kapcsolatának egy közeli ismerősét. Harmadrészt pedig dalban adja ki magából az érzéseit, amiben üzen az exnek, ráadásul együtt dolgozik szíve friss választottjával… Ez persze kissé bonyolultnak hat, nézzük a részleteket!

Edina először 2008-ban, ismeretlen 18 éves lányként mutatta meg a hangját a Diamonds néven futó kevésbé sikeres formációban. A latin lány című klipben egy spanyol hölgyet alakít, aki összetöri a főhős szívét. Edina ezután hosszú éveken át nem próbálkozott az énekléssel, így gyakorlatilag fogalmunk sem volt róla, hogy rejtett képességei vannak ezen a téren.

Első fejezet: Máté és Csuti

2015-ben aztán feltűnt A Nagy Duettben, ahol mindenkit meg is lepett majdnem tiszta hangjával. Edina azokban a hónapokban Máté oldalán volt látható, bár már jól ismerte Csutit, hiszen egy baráti társaságba tartoztak. Ugyanez év végén a szépségkirálynő bejelentette, hogy szakított Mátéval, majd a következő év elején a boldogságtól ragyogó arccal mutatta be Szabó Andrást, vagyis Csutit, mint élete szerelmét. Két évvel később megszületett a Lévai Laci–Burai Krisztián szerzőpáros által jegyzett Búcsúzz el című nóta, melyben Kulcsár Edina énekel és nem nehéz rájönni, hogy korábbi szerelmének szólnak a nem éppen kedves sorok.

„Aljas voltál, átvertél

Megbánod, mit vesztettél

Többé nem veszlek vissza

Önző lelked nem tiszta

Most már szépen búcsúzz el

Aljas húzás volt lúzer

Inkább csendben tűnődj el

Szépen bánj majd a műnőddel”

A dalhoz készült klipet különösen pikánssá teszi, hogy komoly szerepet kapott benne Csuti is.

Második fejezet: Csuti és G.w.M.

Edina ekkor beleszerethetett a dalban üzengetésbe, hiszen a Csutival való szakítása után, ezen a héten jelent meg az Egyetlen szó című dala, amit történetesen a szépségkirálynő új szerelme, G.w.M írt. A klip egyébként páratlan siker, több százezren látták már. Természetesen a történtek tudatában most már nem nehéz kitalál­ni, hogy a dal sorai kihez is szólnak - írja a Bors.

„Egyetlen szó, ami nem hangzik el tőlünk őszintén.

De melletted szól, hogy az élethez te is kellettél.

Mert erősebb lettem, megszoktam a csendet.

Mosolygok, de legbelül meg ordít a lelkem.

Nem vagyok gyenge, én nem vagyok gyenge.

Mosolygok és eljátszom, hogy minden rendben.

Ne vitatkozz, nem számít, hogy volt.

Magunk mögött tudjuk és elmúlunk.

Te vagy a nap, én a hold.

Nem vagyunk már szerelmesek.

Volt, ami volt, lezárult egy fejezet.”

Csuti nem tagadja, hogy tisztában van vele, kinek és mit üzennek az egyébként egyetlen nap alatt több mint 800 ezer letöltést elért dal sorai. Az üzletember kívülről fújja a szerzeményt, hiszen „ezerszer” hallotta, sőt énekelte már a megjelenés előtt, miközben boldog családként ültek az autóban, és az úton ezt gyakorolták Edinával. A meglepetés csak később érte, hiszen ekkor még nem sejtette, hogy a sláger róla szól.

A dalon én már réges-régen túl vagyok, hiszen ott voltam a születésénél. Mi több, együtt énekeltük Edinával, csak éppen azt nem tudtam, hogy rólam szól. Mikor rákérdeztem, ő azt mondta, hogy nem ő írta a szöveget, és nem a mi kapcsolatunkról szól – mondta a Borsnak röviden Szabó András Csuti.





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás