RETRO RÁDIÓ

„Nagyon nehéz neki, de erős nő, ő is remél, bízik” – Kóbor János felesége kórházi ágya mellett imádkozik a zenészért





Az Omega frontemberének állapota változatlan, felesége és a zenekari tagok imádkoznak, hogy minél előbb felépüljön a szörnyű betegségből.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.30.
aggodalom

Kóbor János már több mint két hete fekszik kórházban, felesége töretlenül, minden nap bejár hozzá a látogatási tilalom ellenére – írja a Blikk.

Az Omega frontembere már hetek óta küzd a koronavírussal, de állapota sajnos változatlan. A rajongók és a zenekari tagok is imádkoznak, hogy „Macky” mihamarabb felépüljön és újra színpadra állhasson.

„Nincs változás Mecky állapotában” – mondta a lapnak a zenekar menedzsere, Trunkos András. „A kórház és az orvosok csak Zsókának adnak tájékoztatást, mi pedig abban maradtunk, hogy amint van valami, szól. Az, hogy nem jön hír, azt is jelenti, hogy nem romlott az állapota, ami már bizakodásra ad okot. Reméljük a legjobbakat. Zsóka minden egyes nap jár be a kórházba. Bár látogatási tilalom van, ő külön engedélyt kapott. Minden nap egy vagy másfél órát ott ül a férje mellett. Nagyon nehéz neki, de erős nő, ő is remél, bízik” – nyilatkozta a menedzser remélve a mielőbbi gyógyulást.

Mecky és felesége, Zsóka már 16 éve alkotnak egy párt, közös gyermekük, Léna pedig 13 éve született. A modellből lett üzletasszony egyik lapnak sem nyilatkozik férje állapotáról, mert tudja, hogy a zenész nem szeretné ha a betegsége aggodalmat okoznak rajongóinak.





Ezeket olvastad már?
A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás