Hetek óta más sem foglalkoztatja az embereket, hogy mi lesz a válófélben lévő Palik–Marsi házaspár további sorsa.

A Bors információja szerint keményen dolgoztak házasságuk megmentésén, de már nem sikerült.

Májusban Marsi Anikó már válási papírokkal utazott férje után Dominikára, ahol már harmadik éve tölt közel fél évet az Exatlon miatt. Sőt a múlt héten már arról szóltak a hírek, hogy már mindketten újra szerelmesek. A hot! magazin azt írta, hogy Marsi Anikó Szulák Andrea volt férjével boldog újra.

Majd nem sokkal később Palik László új kapcsolatára is fény derült. A Blikk úgy tudja, hogy Palik László nem ment messzire a szerelemért, szívét az Exatlon korábbi versenyzője, egy nála jóval fiatalabb sportoló hölgy rabolta el. A sport reality több százezres rajongótábora rögtön találgatásba kezdett. A Bors olvasóinak szavazatai szerint a szerencsés kiválasztott az a Cservenák Alexandra lehet, aki a második évadban a Kihívók csapatában versenyzett.

Az olvasók szavazata szerint Alexandra rabolhatta el Palik László szívét

Az olvasók szavazata szerint Alexandra rabolhatta el Palik László szívét (Fotó: TV2)

A személyi edzőként dolgozó 30 éves Szandi idén ugyanis már a stáb tagja volt, szoros együttműködésben a műsorvezetővel. Az is mellette szól, hogy Szandi imádja a gyerekeket, öt testvér mellett cseperedett fel. Ráadásul Palik fiait is ismeri, többször találkozott velük a forgatásokon.