RETRO RÁDIÓ

Leleplezték Katalin hercegnét, erre készül családjával





Próbáltak nem feltűnést kelteni, de egy szemfüles lesifotós így is észrevette őket. Az biztos, hogy így még nem láthattuk a családot.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.27.
lesifotó

A királyi család tagjait leginkább akkor szoktuk látni, amikor megjelennek egy-egy eseményen. Ezúttal azon ritka alkalmak egyikére került sor, amikor Katalin, Vilmos és a gyerekek teljesen hétköznapi módon kerültek elő.

Valószínűleg nem is akartak feltűnést kelteni, de persze az utcán is egyből felismerik őket.

 

A család épp utazásra készül, az őszi szünetben vágyhatnak egy kis kikapcsolódásra

A London-Heathrow-i repülőtéren lőtt lesifotó közzététele után többen megjegyezték, olykor jó úgy látni Katalinékat, mintha ők is egy átlagos család lennének. Szó se róla, tényleg nem gyakran fordul elő ilyen, persze most sem nevezhető hétköznapinak a helyzet, mert a reptéren belül egy elkülönített területen várhatják utazásuk kezdetét.





Ezeket olvastad már?
„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás