RETRO RÁDIÓ

Gyászol a rockvilág, úttörőjüket veszítették el





A rock and roll korai sztárja 88 évesen, cukorbetegség szövődményeiben vesztette életét New Yorkban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.09.
halálhír rockzenész

Nyolcvannyolc évesen elhunyt Lloyd Price amerikai énekes-dalszerző, a rock and roll egyik korai, befolyásos alakja, akinek leghíresebb dalai közé tartoznak az olyan gyorstempójú számok, mint a Personality, a Lawdy Miss Clawdy vagy az erőszakos szövege miatt sok vitát kirobbantó Stagger Lee. A zenész hétfőn halt meg cukorbetegség szövődményeiben New York államban, egy New Rochelle-i gondozóházban - közölte a szomorú hírt özvegye az AP hírügynökséggel.

 

Az afroamerikai zenész, aki nemcsak a rock and roll, hanem a rhythm and blues műfajában is otthonos volt, 1933. március 9-én született a Louisiana állambeli Kennerben, majd New Orleans egyik elővárosában nőtt fel. Tíz testvére volt, de szülei így is megtalálták a módját, hogy tehetséges fiukat zenélni taníttassák. Első hangszere a zongora, majd a gitár volt, a templomi kórusban tanulta meg az alapokat. Tizenhat éves korában zenekart alapított testvérével. Együttesüket, amely a New Orleans-i „nagyok” stílusában muzsikált, szerepeltette a helyi rádió.

A később nagyon sok feldolgozást megért Lawdy Miss Clawdy című dal 19 éves korában született, vezette a rhythm&blues-listát, a korai rock'n'roll korszak egyik legkapósabb dala lett. Énekelte ezt a számot Fats Domino, Little Richard, a kezdő Beatles sem hagyta ki a repertoárjából a hatvanas évek legelején, de szívesen vették elp a kései rhythm&blues-előadók is. Listás sikere volt az Ooh, Ooh, a Restless Heart, a Tell Me Baby. Katonai szolgálata miatt pályája megtört, és mire leszerelt, már Little Richard, Chuck Berry uralta a terepet.

Az ABC Paramount lemezcégnél vette fel 1957-ben a Just Because című balladaszerű dalt, majd a Stack-O-Lee című régi bluesra írt változatát, amely éppen ötven éve Stagger Lee címen vált világslágerré. A dalt nemcsak a korabeli rock-and-rollerek dolgozták fel, hanem egy évtizeddel később a rhythm&blues legnagyobb egyéniségei, köztük Wilson Pickett és James Brown is.

 

A Personality című dalával 1959-ben ért el zajos sikereket. Kedvelt dala volt az I'm Gonna Get Married, a Where Were You, a Come Into My Heart és a Lady Luck is. A beat előretörésekor háttérbe szorult, de lelkesedése nem lankadt. Később hosszú évekre áttette székhelyét Afrikába, ahonnan csak a nyolcvanas évek elején tért haza. A kilencvenes évek elején Jerry Lee Lewisszal, Little Richarddal, valamint a tvisztkorszak egyik nagyágyújával, Gary U. S. Bondsszal turnézott Európában.

Mintegy ötven lemeze készült, húsz sorlemeze mellett harminc válogatást készítettek a kiadói. 1998-ban bekerült a Rock and Roll Hírességeinek Csarnokába.





Ezeket olvastad már?
Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás