Ahogy arról beszámoltunk, nagy bajban van az énekes, hétfőn reggel őrizetbe vették a több embert anyagilag megkárosító Fekete Dávidot.

Bilincsben érkezik a tárgyalásra

Ikrei születésekor még nagy volt az öröm (Fotó: Nagy Gábor NG Kisalföld)

A Bors megkereste a győri járásbíróságot, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy holnap dől el, hogy a 72 órás előzetes letartóztatás lejártával az énekest letartóztatják vagy szabadlábon védekezhet.

Az biztos, hogy Dávid bilincsben érkezik majd a bírósági tárgyalására, ami vagy lekerül róla még a helyszínen, vagy hosszú időre állandó tartozéka lesz az életének.

Keresték az ügyben Fekete Dávid feleségét, Reginát is, de nem reagált az üzeneteikre, ahogy az énekes édesanyja sem.

Az ügyészség a lapot arról tájékoztatta: közokirat-hamisítással és tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a férfit. Ezek többnyire minősített csalásnak és sikkasztásnak felelnek meg.

Az autókereskedő egyebek mellett azért is vádolják közokirat-hamisítással, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos beteg – nyilatkozta dr. Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője, aki lapunknak azt is megerősítette, hogy a házkutatást az érintett férfi tartózkodási helyén hajtották végre, de állítólag terhelő bizonyítékot nem találtak a nyomozók.

A teljes cikket holnap reggel olvashatod a Borsban és a borsonline.hu-n.