Hosszú évek óta benne van ebben az adósságspirálban. Folyamatosan újabb és újabb helyekről próbál pénzt szerezni, hogy az előző tartozásait és persze, annak kamatait kifizesse. Elkótyavetyélte az anyja házát, azt, ahol ő maga is felnőtt” – mesélte a Blikknek egy károsult, akinek szintén tartozik Fekete Dávid. A lap szerint az énekes sikertelen vállalkozó anyja a rokonoknál lakik egy panellakásban.

(Fotó: Nagy Gábor/NG Kisalföld)

Több évvel ezelőtt egy nagyon komoly problémába kerültem. Volt egy nagyon komoly vállalkozásom, ahol több százmillió forintot kicsaltak tőlem, átvertek, becsaptak” – nyilatkozta nemrég Fekete Dávid, de az elmúlt hetekben sorra bukkantak fel károsultak, akik épp tőle követelnek tízmillió forintokat.

Mint arról korábban beszámoltunk, kiderült, hogy az énekes a Hit Gyülekezete tagjainak is tartozik, Németh Sándor mégis segítene rajta.