Balatonmeggyes nyugodt élete fenekestől felfordult, amikor Dr. Balla-Tóth András a kis faluba érkezett. Ám nem csak a sármos doktor, hanem a helyi vállalkozó, Leó által talált csodavíz körüli ügyletek is izgalmakat hoztak a korábban nyugodt településre. A TV2 napi sorozata július 5-én vadonatúj részekkel folytatódik.

A Doktor Balaton első perctől kezdve érdekes munkának ígérkezett, és az is, tanultam türelmet, pontosságot, amik mind hasznomra válnak. Doktor Balaton karaktere azzal fogott meg igazán, ahogy cipeli a maga puttonyát. Érdekes megmutatni, hogyan birkózik meg azzal, ami neki jutott. Jó azt láttatni, hogy a doki őszinte, egyenes. Tudja, hogy nem hibátlan, de egy megoldásra törekvő ember. A történetnek hála pedig jócskán volt mit megoldania eddig is, de ez nem változik a folytatásban sem, sőt! Legyen szó Doktor Balaton magánéletéről, a családi titkokról vagy épp a hivatásáról
– mondta el Mészáros András, a sorozat címszereplője.

A július 5-től képernyőre kerülő epizódokból kiderül, mi lesz a súlyos szívproblémákkal küzdő Laci bácsival, sikeres lesz-e Elemér polgármester-buktató akciója és hogy mi köze ehhez Doktor Balatonnak. De a nézők azt is megtudhatják, valójában ki András édesapja, vagy hogy miként alakulnak a faluban szövődő szerelmi szálak: Zsóka és Leó románca, Bea és Hajós kapcsolata, vagy hogy András végül Anna oldalán megtalálja a boldogságot.

Doktor Balaton – július 5-től vadonatúj részekkel a TV2-n!