RETRO RÁDIÓ

Ők repítették a kórházba Dér Heniéket, hogy biztonságos körülmények között szülhessen





Megszólalt a két rendőr, akik nélkül nem biztos, hogy időben odaértek volna Dér Heniék a kórházba.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.13.
Hősök

Akciófilmbe illő módon hozta világra kisfiát Dér Heni, akinek végül rendőri segítséggel sikerült beérni a szülészetre. A Bors megszólaltatta az énekesnőt kísérő zsarukat.

Hét perc alatt beértek a kórházba

Kovács Zsolt és Pásztor József nem hezitált, azonnal a házaspár segítségére sietett (fotó: Bors)

– Egy balesetről tartottunk visszafelé, amikor a Fiumei út és a Gázláng utca sarkánál arra lettünk figyelmesek, hogy egy férfi segítségért kiált, hogy a felesége perceken belül szülni fog, a fájások már egyre sűrűbben jönnek – mesélte a Borsnak Pásztor József rendőrzászlós.

– Nem gondolkodtunk, azonnal cselekedtünk. Engedélyt kértünk a felvezetésre, és kitettük a megkülönböztető jelzést. Hét perc alatt értünk be a kórházba a kismamával, akit nem is láttunk, amíg ki nem szállt az autóból. Akkor jöttünk rá, hogy Dér Henit kísértük el a klinikákra – idézte fel a történteket kollégájával, Kovács Zsolt őrnaggyal Pásztor József. A rendőrök azt is elárulták, hogy Gergő nagyon jól kezelte a vészhelyzetet.

– Nehézségeket tud okozni egy ilyen felvezetés, nem szabad lemaradni a rendőrautó mögött, és gyorsan kell reagálni. Szerencsére gyorsan és biztonságosan meg tudtuk tenni ezt az utat – magyarázta a segítőkész rendőr.

A kalandos szülés további részleteiért keresd a pénteki Borsot az újságosoknál vagy nézz fel a borsonline.hu-ra!

 





Ezeket olvastad már?
Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás