RETRO RÁDIÓ

Csűrös Karola már a telefont sem veszi fel, aggódnak érte a szerettei





Ma már ki sem mozdul a lakásából, és sokszor még telefonon sem tudják elérni a barátai a művésznőt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.15.
lehangoltság

Csűrös Karola több mint ötven évig volt hű társa a 2019-ben meghalt Horváth Ádám televíziós rendezőnek. Férje halála óta nehezen találja a helyét, ráadásul a népszerű művésznő 2020 tavaszán trombózist kapott, ami miatt szinte minden idejét a lakásában tölti. Manapság már a telefont sem szívesen veszi fel még a barátainak sem.

A Blikk is hiába próbálkozott, az elmúlt időszakban többször is keresték Csűrös Karolát, ám nem lehetett elérni, amikor mégis, egy hölgy vette fel a telefonját, minden bizonnyal az ápolója lehetett. Rajta keresztül üzente meg a színésznő, hogy nem kíván nyilatkozni.

Előfordul, hogy engem hívnak fel azzal, mi van Karolával” – árulta el a lapnak a színésznő régi barátnője, Pásztor Erzsi. „Mondtam is neki, hogy nem lehet olyat csinálni, hogy nem veszi fel a telefont. Ha nincs kedve beszélgetni, vagy nincs olyan passzban, akkor is fogadja a hívást, majd mondja azt, hogy most nem alkalmas. Néha nekem sem veszi fel, máskor meg hosszasan beszélünk, nosztalgiázunk, sírva nevetünk a régi dolgokon” – sorolta a színésznő.

Betegsége is kedvetlenné teszi

Felajánlottam neki, hogy meglátogatom, de éreztem a hangján, hogy nincs elragadtatva az ötletemtől, ezért nem is erőltetem. Majd ha lesz kedve, szól. Néha tényleg nagyon kedvetlen, olyan, mint amikor ­de­pressziós az ember, de ez csak időszakos nála. Remélem, hamarosan teljesen felépül, aztán tudunk együtt programot szervezni. Én mindig megyek valamerre, a barátnőimmel sokat kirándulunk, szerintem ő is élvezne egy ilyen kiruccanást, biztos vagyok benne, hogy jót tenne a lelkének” – tette hozzá a lapnak a művésznő.





Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában - Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában - Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás