A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája 2021. január 15-ig hosszabbította meg Szilágyi István fiának a letartóztatását. A döntés értelmében már biztos, hogy az 50 éves férfi a börtönben tölti a karácsonyt.

A bíróság elutasította a férfi ügyvédjének azt az indítványát, hogy a férfi háziőrizetbe kerüljön lakás elhagyás tiltása mellett. Az indoklásban, hogy változatlanul fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye a gyanúsított esetében.

Mint az ismert, a gyanú szerint saját fia ölte meg Szilágyi Istvánt. Péter már korábban is többször bántalmazta az ország Lópici Gáspárját, aki azonban mindig mentegette a fiát az ilyen esetek után. Május 3-án azonban a 49 éves Péter a gyanú szerint édesanyja, Joli néni előtt bántalmazta kalapáccsal édesapját, aki belehalt a sérülésekbe. Péter először tagadta a vádakat, majd önvédelemre hivatkozott. A férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították, azóta is a rácsok mögött várja az ítéletet.