Barta Sylvia még az év elején, az ismert emberek közül szinte elsőként kapta el a koronavírust. Sokáig az ágyból is képtelen volt kikelni, olyan rosszul érezte magát, ebben pedig az autoimmun betegsége sem segített, csak súlyosbított az állapotán. Sylvia akkor elmondta, a vírus elérte a tüdejét és végül a családja is megfertőződött.

Ez az időszak lelkileg és fizikailag is nagyon megviselte a Tv2 időjárás-jelentőjét, már év vége van, még ma sincs teljesen jól. – mondta a Ripostnak Barta Sylvia. Nem véletlen, hogy Sylvia mindenkit arra buzdít, hogy amint lehet, oltassa be magát.

„Nagyon fontosnak tartom az oltást, hiszen a vírus itt marad velünk, nem fog eltűnni. Ez az egyetlen módja annak, hogy megtanuljunk együtt élni vele. Az oltással nem csak magunkat, egymást is védjük, ez a társadalmi felelősségvállalás része” – mondta határozottan Barta Sylvia, aki szerint az is nagyon fontos lenne, hogy aki már átesett a betegségen, adjon plazmát és folyamatosan szűresse magát, hiszen néhány hónap elteltével elmúlhat a védettség.

fotó: TV2

„Esetemben még nem sürgős a védőoltás, mert a szervezetem még most is termel ellenanyagot, és csakúgy, mint a fertőzéskor, ezután, ez ügyben is az orvosom javaslatát követem. Szerettem volna vérplazmát adni azoknak, akiknek szükségük lenne rá, de az autoimmun betegségem miatt olyan gyógyszereket szedek, amik ezt nem teszik lehetővé.

De mindenki, aki már túl van a betegségen, menjen el és adjon vérplazmát, ami nemhogy teljesen ingyenes, de a vérvétel során az is kiderül, hogy van-e még ellenanyag a szervezetében. Ha már nincs, amint lehet, oltassa be magát, mert tudomásul kell venni, hogy nem bujkálhatunk örökre és a gazdaság sem állhat le, a vírus viszont nem fog eltűnni” – fejezte be a csinos időjárás-jelentő.

Jöhet a kivizsgálás

Barta Sylvia hetekig küzdött a betegséggel, de még ma sem biztos benne, hogy maradéktalanul felgyógyult. „Jól érzem magam, de hamarosan teljes kivizsgálásra megyek, hogy megtudjam, okozott-e maradandó károsodást a vírus a szervezetemben„ – mondta a lapnak Sylvia.