Beneath My Skin – Ébredj!

A banda már két éve tervezi, hogy jelentkezik A Dal versenyébe, azonban most végre valóra vált az álmuk. Az Ébredj! című azt szeretnék üzenni a hallgatóknak, hogy lépjenek ki a mindennapok szürkeségéből.

Fotó: MTVA

Chain Bridge Pop – Messze valahol

A banda 2016 tavaszán alakult, frontembere pedig ismerős lehet a nézőknek, ugyanis Hajdu Erik Szürke madár című dalával már bejutott A Dal 2021 elődöntőjébe. A fiúk egyébként országos hírnévre vágynak.

Fotó: MTVA

Csondor Kata – Bosszúállók

Az énekesnő ismerős lehet A Dal nézőinek, hiszen már 2017-ben is bejutott a versenybe. Szinkronszínészként, énekesként és dalszerzőként is tevékenykedik. Munkájával azt szeretné üzenni, hogy a szuperhősöket csakis saját magunkban kell keresnünk.

Fotó: MTVA

Katona Petra – Viszlát múlt

Az énekesnőt egy különleges esemény ihlette meg a szerzeményével kapcsolatban, ugyanis tavaly kint ragadtak egy óceánjáró hajón a Karib-tengeren, azt sem tudták, hogy mikor jöhetnek vissza Magyarországra.

Fotó: MTVA

Kozma Orsi – Változik a világ

Az énekesnő dala egy pozitív üzenettel teli szerzemény, miszerint a szeretet a legfontosabb. Orsi szeretné, ha a hallgatók pozitív élményekkel töltődnének, hiszen napjainkban különösen fontos odafigyelnünk az apró örömök jelentőségére.

Fotó: MTVA

Nági és Betti – Gyere velem

A lányok tavaly már megmutatták magukat A Dal színpadán, azonban akkor Betti csak vokalistaként volt látható. Ezúttal Nági mellett kapott szerepet, ráadásul a Gyere velem című dalukat is együtt írták.

Fotó: MTVA

Nagy Szilárd feat. Ragány Misa – Drága Hazám

Misa és Szilárd hosszú ideje legjobb barátok, zenei alkotó munkában is tökéletesen kiegészítik egymást! Versenydaluk szövege, mondanivalója a magyar nemzet évezrednyi megpróbáltatásait, nehézségeit, sikereit, reményét és hitét próbálja visszaadni.

Fotó: MTVA

Pink & The Panthers – Sodor a szél

A bandának egy álma vált valóra, hogy színpadra léphetnek A Dal műsorában. A Sodor a szél című dalukkal arra szeretnék sarkallni a nézőket, hogy minden gondjukat engedjék el, és az örömteli pillanatoknak éljenek.

Fotó: MTVA

Swing à la Django – Maradok

A formáció még így sosem állt színpadra, ráadásul számukra egy új műfajban próbálták ki magukat a tagok is. Remélik, hogy sikerül majd áttörést érniük, és ebben a formában is megismeri őket majd az ország.

Fotó: MTVA

Szekér Gergő – Hazatérsz

Az énekes 2019-ben már bizonyította tehetségét a műsorban, ám eredetileg nem akart újra színpadára állni. A barátai vették rá, hogy nevezzen a Hazatérsz című slágerével a versenybe, és bár Gergő először habozott, most már végtelenül boldog, hogy újra itt lehet.

Fotó: MTVA