Kaszás Attila segített volna felkészülni Palcsó Tamásnak: „Elhunyt és ez annyira megtörte a lendületemet...”

Palcsó Tamás zenészként már bizonyított, és néhány színpadi szerep is megtalálta. Tervezett felvételizni a színművészetire, a felkészüléshez pedig Kaszás Attila segítségét kérte, az elismert színész váratlan halála azonban felülírta a terveit.



Megosztás
Szerző: mkb
Létrehozva: 2025.01.27.
Kaszás Attila Megasztár Palcsó Tamás színház

Palcsó Tamás a Megasztár 2. évadában szerzett országos hírnevet, a második helyen végzett a tehetségkutató műsorban, s azóta is aktívan jelen van a zenei palettán. Legutóbb a Csináljuk a fesztivált! című zenés műsorban lépett fel, ennek kapcsán elevenítette fel színpadi karrierje kezdetét, amit erősen befolyásolt a 2007-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaszás Attila.

kaszás attila emlék palcsó tamás
Palcsó Tamás gyerekkora óta foglalkozik a zenével, színházi szerepek is megtalálták, ennek kapcsán ismerkedett meg Kaszás Attilával... (Fotó: Bors)

Színházi szerep által ismerte meg Kaszás Attila 

Palcsó Tamás és Vincze Lilla a Cintányéros cudar világ című nótát adta elő a Csináljuk a fesztivált! színpadán. A műsor kapcsán a korábbi megasztáros a Dankó Rádióban adott interjút, ahol felelevenítette: eredetileg repülőgép-műszerésznek tanult a középiskolában, később mégis a zenei pályát választotta. Gyerekkora óta gitározott, tanára figyelt fel jó énekhangjára. Miután 2004-ben megismerte az ország, Palcsó Tamás a Megasztár ezüstérmeseként vonult be a köztudatba, ezután pedig színpadi szerepek is megtalálták. 2006-ban felkérték az 56 csepp vér című rockmusical egyik szerepére, amelyből később film is készült. E feladat kapcsán ismerkedett meg Kaszás Attilával.

Veres Mónika; Kaszás Attila; Palcsó Tamás
Egy színpadon: Palcsó Tamás Kaszás Attila és Veres Mónika oldalán próbálta ki magát színészként. Végül aztán sosem jelentkezett a színművészetire (Fotó: MTI Zrt. Fotószerkesztőség)

Felforgatta a terveit, mikor Kaszás Attila meghalt

Sokat segített nekem, jó kapcsolatba kerültünk. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy felvételizek a színművészetire. Ekkor érettségi után voltam és megvolt a lehetőségem, hogy ilyen formán folytatom a színpaddal kapcsolatos pályámat. Kikértem Kaszás Attila véleményét, hogy szerinte lenne-e helyem, tehetségem a színjátszás területén, és kértem, segítsen felkészülni a felvételire. Azt mondta, hogy nagyon szívesen, ám sajnos megtörtént a tragédia, elhunyt és ez annyira megtörte a lendületemet, hogy nem is jelentkeztem a színművészetire – idézte fel a színésszel kapcsolatos emlékeit Palcsó Tamás a Jó pihenést! című műsorban.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás