A fitneszedzőre még nem talált rá a szerelem, pedig nyitott szívvel jár-kel a világban. Dávid Petra a napokban megosztotta, amint egy hódolója finoman leöregezte.
Dávid Petra számára nem jött be a Házasság első látásra, hiszen hamar kiderült, hogy a neki szánt férjével nem fog működni a kapcsolat. A fitneszedző persze bánta, hogy nem találta meg a műsorban a mesébe illő szerelmet, ennek ellenére nyitott egy új kapcsolatra, és várja azt a bizonyos lovagot fehér lovon.
A napokban Petra a Threads nevű közösségi oldalán osztott meg egy beszélgetést egyik hódolójával. A beszélgetésből kiderült, hogy már korábban is próbálkozott elcsavarni a 33 éves fitneszedző fejét, de feltehetően akkor és most is kikosarazta a realitysztár, amire egy igencsak otromba üzenettel reagált.
Semmi baj, én nem sietek. Neked azért lehet, már van határidőd...
– írta üzenetben a férfi a biológiai óra kattogására utalva. Ezért is nevezte ironikusan Dávid Petra nagyon szimpatikus úriembernek.
Az utóbbi időben olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy a szintén az első évadból ismert Brem Lacival egy párt alkot. Bár az előző évadban nem sok közük volt egymáshoz, Petra azért már akkor is kacérkodott a gondolattal, hogy közelebb kerülne a férfihoz. Ám akkor ezt Laci felesége, Hilda nem engedte, most viszont már nincs a képben, azaz szabad az út Laci felé. Fel is tették hát a kérdésüket a rajongók Petrának, hogy esetleg közelebb kerültek-e egymáshoz a műsor óta. Nos, a reakció igencsak sejtelmes, ugyanis Petra kikerülte az egyenes válaszadást, de bízik benne, hogy többet találkoznak majd a jövőben!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre