Ettől megdobban minden magyar szív! Megjelent Lotfi Begi és Tolvai Reni új dala - Videó!

Ezer közül is megismerjük azt a népdal motívumot, amelyet a sláger gyáros producer, Lotfi Begi épített be tavaly, a világ több pontján híressé vált nemzetközi koprodukcióban készült dalba. Ennek készült most el a magyar nyelvű verziója: „Te meg én” címmel és Tolvai Reni gyönyörű énekhangjával. Mindkettőjük számára szerelemprojekt volt ez, hiszen személyes élményeik vannak a dal kapcsán. Ezekről is meséltek a premier alkalmából.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.06.27.
Lotfi Begi Cecilia Gault Tavaszi szél Tolvai Reni

„A dal 2023 januárjában már megjelent egy amerikai-japán énekesnővel, Cecilia Gaulttal, melyhez leghíresebb magyar népdalunk, a Tavaszi szél motívumát használtuk fel. Látva a „Heartbreak” sikerét a környező országokban, illetve meglepő módon, Argentínában, természetes volt, hogy készítsünk belőle egy magyar változatot is. Azt gondolom, hogy az angol nyelvű dalokat az eszünkkel, a magyar nyelvűeket  viszont a szívünkkel értjük meg,. Minden akadály elhárult tehát , hogy a hazai közönséget is meghódítsuk- mondta Lotfi Begi.

Fotó: Rozman Péter

Tolvai Reni pedig egy igazán személyes  történetet mesélt el, miért is fogadta el Begi felkérését annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban egészen más stílusú zenével jelentkezett, beleértve a ’TR Album’ című hiphop-R’N’B lemezét:

Számomra mindig a dallam a legfontosabb, ha tetszik az ötlet akkor már a felkérés napján nekilátok a munkának. Beginek hálás vagyok ezért az együttműködésért, különösen, mert visszaidézte bennem azokat az emlékeket, amikor még a nagymamám itt volt velem. Erdélyben román óvodába jártam, magyarul csak a nagymamámmal beszéltem, szóval ő mutatta meg a magyar népdalokat és meséket. A „Tavaszi szél” itt cseng a fülemben, amikor énekelte nekem, mai napig emlékszem a magyar motívumos csipkékre,  gobelinekre és a fahéj illatú mézeskalácsokra, amiket saját kezűleg készített

mondta el Tolvai Reni. 

A régmúlt és a mai, modern stílus egy egészen különleges elegyet alkot úgy a dallamban, mint a Jimy J. Hollywood rendezte videóklipben . A Te meg én”, című magyar verzióba egyébként bekerült  az eredeti népdal refrénje, a ’Tavaszi szél’ is, ettől aztán igazi meglepetés lesz a magyar közönségnek. Ráadásul az ismert népdal részletet az Erkel Ferenc Zenei Általános Iskola kórusa énekli. Bármilyen hihetetlen, de Lotfi Begi is ebbe az iskolába járt és az első, zenével kapcsolatos szárnypróbálgatásai is itt történtek. Nem véletlen tehát, hogy ez a dal valóban közel áll a szívéhez.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás