Bármikor megérkezhet a TV2 sztárjának második lánya





Az első szülés a színész feleségének nehéz volt, de most mindent megtesznek, hogy ne legyen semmi kellemetlenség. Csiszár István és felesége így várják második kislányukat.



Megosztás
Szerző: H.Á. H.Á.
Létrehozva: 2024.04.24.
Csiszár István Betti gyermek baba

Csiszár István korábban megosztotta a nagy örömhírt, miszerint még egy kislánnyal bővül a családjuk, azaz így már három nő mellett kell majd élnie a családapának, aki a Sztárban sztár leszek! második évadának nyertese volt. Kiderült, a baba bármikor megérkezhet.

Csiszár István
Csiszár István és Betti második gyermeke bármelyik órában a világra jöhet – Fotó: Obornyak József

A baba akkor jön, amikor ő úgy érzi, hogy itt az idő

– kezdte Csiszi viccesen a Metropolnak, majd komolyra fordította a szót.

„Igazából most szombatra van kiírva, gyakorlatilag Betti midenórás terhes már. Ha jön egy fájás és megindul, akkor már azonnal megyünk is, ilyen állapotban vagyunk” – jegyezte meg Csiszi.

Csiszár István
Betti számára traumatikus volt az első szülés – Fotó: Csiszár István

Betti elmondta, most felkészültebb, mint valaha

Csiszi felesége túl van már egy szülésen, ami kapcsán nincsenek pozitív élményei, de most sokkal felkészültebb, ugyanis egy „álomszülésen” akar átesni.

Minden téren sokkal felkészültebb vagyok most, mint az elsőnél. Az első számomra elég traumatikus élmény volt. Jóval másképp állok hozzá most ehhez az egészhez” – jegyezte meg a színész felesége, akiben felváltva váltakozik az összes érzés.

Nagyon sok érzés van bennem. Az egyik pillanatban rettegek, mert tudom, hogy mi vár rám. A másik pillanatban izgatott vagyok, mert van egy álmom, amit szeretnék, hogy valóra válhasson” – mondta Betti, aki egy álomszülésen akar most túl lenni.

Az az álmom, hogy én szeretném fogadni a babát. Fogni szeretném, amíg nem jön ki teljesen, és azután is a kezemben akarom tartani” – osztotta meg velünk vágyát a kismama, aki igazán gondoskodó partnerre lelt Csiszi személyében.

Csiszár István igazi családfő

Csiszi nemcsak a színpadon állja meg a helyét, hanem otthon is. Nála mindig ösztönösen ég az a vészvillogó a fejében, ami odafigyelésre készteti őt.

Az én célom az, hogy a kedvesem mindig kényelemben érezze magát, de ha mondhatom így, annak a vészvillogónak, ami figyelemre int, mindig égnie kell egy férfi fejében, ha egy családfő” – mondta Csiszi, aki már tűkön ül a második gyermeke érkezése miatt.





 





Ezeket olvastad már?
Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek: „Egyikük sem vágja ránk az ajtót!”

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek: „Egyikük sem vágja ránk az ajtót!”

Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

Felgyújtották Tilli Mariannt

Felgyújtották Tilli Mariannt

Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás