
Az énekesnő nápolyi vakációján örvendeztette meg rajongóit a nagy hírrel.
Tóth Verát a Megasztárnak köszönhetően ismerhette meg Magyarország, az énekesnő karrierje azóta is szárnyal. Most azonban egy másik terepen is kipróbálja magát: a naplóját fogja megosztani a világgal. Az ötletet szokásos nápolyi vakációja inspirálta.
Vera legfrissebb Instagram-posztját Amalfiból tette közzé – a fotókat ide kattintva lehet megnézni –, és ebben elmesélte, hogy évente legalább kétszer felkeresi Nápolyt és a környező dél-olasz városokat párjával, Pauli Zoltán séffel, hogy a férfi a világhírű olasz konyhából meríthessen ötleteket.
Az énekesnő viszont ezeken a szakmai, de nagyon kellemes utakon végzetesen beleszeretett a térségbe, a dél-olasz világban születő gondolatairól pedig már egy ideje naplót vezet. Ezt fogja hamarosan megosztani követőivel, ígérete szerint „lélekmorzsázó posztok” várhatóak, és bízik benne, hogy a zenei anyagok mellett az írói törekvéseit is szívesen fogadja népes rajongótábora. A visszajelzések szerint a siker borítékolható, több kommentelő is abban reménykedik, hogy a nápolyi naplót továbbiak is követik.
Szigorúan tilos ilyen ételeket szervírozni.
Nagy lépés ez egy nő életében.
Fiatalon elhunyt szerettét vesztette el.
Egyből minden szem odaszegeződött.
Megdöbbentő részleteket árult el az énekesnő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre