
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő is elkapta tavaly a koronavírust.
Az énekesnő egy percig sem ellenezte az oltásokat. Kovács Kati azt vallja, ő maga a bizonyíték arra, hogy a koronavírus elleni oltások hatásosak.
„Magam vagyok a bizonyíték arra, hogy a védőoltás hatásos. Egy napig voltak enyhe tüneteim, gyengélkedtem kicsit, és a tesztem is csak azon a napon volt pozitív” – kezdte a Blikknek Kovács Kati.

„Akkor már negatív volt a tesztem, és nem is éreztem magam rosszul. Még akkor is gondolkodtam rajta, hogy elmenjek-e az esti fellépésre, de hatszáz ember várt rám, és én nem akartam őket cserben hagyni. Bár a torkom még nem volt az igazi, kicsit köhögtem is, a közönség utólag azt mondta, ezt észre sem lehetett venni. Azóta teljesen jól érzem magam, viszont a szagokat és az ízeket nem érzem. Ez elég kellemetlen, mert egyébként sem fordítok nagy figyelmet az étkezésre, és most még élvezni sem tudom. Szakemberhez fordultam, aki megpróbálja visszahozni a szaglásomat és az ízlelésemet, bízom benne, hogy sikeres lesz a terápia. Kicsit fáradékonyabb is vagyok, de ezt betudom annak, hogy tél van, és ilyenkor nem mozgok annyit, mint amire igényem lenne” – mesélte az énekesnő a Blikknek.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.