RETRO RÁDIÓ

Titkos tárgyalásokon vett részt Michael Schumacher, minden máshogy történhetett volna az életében





A korábbi neves sportvezető most mindent elárult, teljesen máshogy is alakulhatott volna Schumi sorsa.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.15.
pillangóhatás

A német autóversenyző legenda 1996-tól 2006-ig szolgálta az olasz Ferrari F1-istállóját, amellyel öt világbajnoki címet is nyert. Azonban a legendás társulás elején még nem ért a csúcsra Schumacher, akkoriban majdnem elcsábította a rivális istálló, kevésen múlt, hogy már 1998 végén nem hagyta ott az olaszokat, hogy a Mercedes a McLarenhez csábítsa.

A Mercedes akkori motorsportfőnöke, Norbert Haug egy F1-es podcastben elmondta: sokáig „udvarolt” a német klasszisnak.

Konkurensek voltunk, de a versenypályán kívül mindig jó kapcsolatot ápoltunk. Mindig viccelődtem vele, hogy egy napon együtt kell dolgoznunk. 1998-ban voltak is titkos tárgyalásaink, de akkor ez végül nem jött össze– árulta el Haug, aki aztán jóval később, a „nyugdíjazott” Schumit tudta meggyőzni a közös munkáról.

A 2006 végén visszavonult hétszeres világbajnok végül 2010-ben szegődött az immár önálló csapattal induló Mercedes pilótájának.

Akkoriban még csak egy kis, épülőfélben lévő csapatunk volt. Akár egy topmenedzser, Michael sokat segített abban, hogy lehetségessé váljanak a későbbi sikereink– mondta Norbert Haug.





Ezeket olvastad már?
„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás