
Carlo Ancelotti távozik Madridból, a futballvilág álomcsapatához tart
Ancelotti biztosan távozik.
Sok függ attól, bejut-e a Bajnokok Ligájába a Lipcse csapata. Gulácsi főnökei nem marasztalnák a télen megvett középpályást.
Hetek óta szenved az RB Leipzig a német bajnokságban. Gulácsi Péter és Orbán Willi együttese négy meccse nyeretlen, ráadásul csak a hatodik helyen állnak. A Bundesligából a jelen állás szerint csak az első négy jut a Bajnokok Ligája következő kiírásába, így ezért is izgulniuk kell a Bikáknak. A BL nélkül akár 70 millió eurót (28 milliárd forintot) is elbukhat a Lipcse. Vészmegoldásként már azon gondolkoznak a vezetők, hogy a bevétel nélkül eladja a legjobbját a klub. Pedig a holland Xavi Simonst csak télen vásárolták meg véglegesen.
A holland válogatott Simons 2023 nyarán a Paris Saint-Germain kölcsönjátékosaként érkezett Lipcsébe. Rögtön a gárda vezére lett, így tavaly decemberben 50 millió euróért (20 milliárd forint) végleg megvásárolták őt. Az utóbbi időben azonban a csapat mellett ő is adós a jó formával, főleg azt hiányolják tőle, hogy meccseket döntsön el. Ettől függetlenül hosszabb távon számolnának vele, a Sport Bild értesülése szerint a gárda leendő Puma-mezét is vele reklámoznák majd elsőként. Ettől függetlenül szóba került, hogy nyáron akár el is adhatják. A hírek szerint 80 millió eurót (32 milliárd forintot) biztosan kapnának érte, ez pedig ideális összeg lenne, ha a csapat lemaradna a BL-ről.
A gárda szombaton a BL-negyeddöntős Dortmund ellen nyerhet hosszú idő után először. A Lipcse hazai meccse 18.30-kor kezdődik, Magyarországon a Match4 közvetíti.
Ancelotti biztosan távozik.
A Fradi kapitánya a győzelem ellenére is látott bajokat.
Hihetetlen, hogy hasonlít a Slot- és Klopp-féle bajnoki cím.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre