Bajban Szoboszlai, széteshet a Liverpool

Jürgen Klopp-pal a csapat három bástyája is távozhat nyáron. Mi lesz így Szoboszlai Dominikkal és a Liverpoollal?



Megosztás
Szerző: LL
Létrehozva: 2024.03.05.
Szoboszlai Dominik Jürgen Klopp Mohamed Szalah virgil Van Dijk liverpool

Januárban nemcsak a Liverpool szurkolóit, de a játékosait is megdöbbentette Jürgen Klopp váratlan bejelentése: kimerültsége miatt – 2026-ig érvényes szerződése dacára – nyáron távozik, hogy pihenjen egy évet. Ez már önmagában óriási csapás az angol sztárklubnak, azon belül Szoboszlai Dominiknak is, aki részben éppen a világ legjobbjaként tisztelt német edző miatt írt alá tavaly a Vörösökhöz. Ráadásul csőstül jön a baj, hiszen egy bennfentes átigazolási szakértő információi szerint a szakvezető mellett a csapat három meghatározó klasszisa is távozni készül.

Szalah vételárából költhet Szoboszlai új játékostársaira a Liverpool
Szalah vételárából költhet Szoboszlai új játékostársaira a Liverpool Fotó: Getty Images

Keith Wyness korábban ugyan a városi rivális Everton (később pedig az Aston Villa) vezérigazgatója volt, de jelenleg is elitklubok tanácsadójaként dolgozik, így első kézből származó értesülései vannak a várható játékosmozgásokról. 

A csapat gerince követi Kloppot

– jelentette ki a bennfentes.

A 66 éves szakértő egy podcastban elárulta: nyáron Klopp mellett távozik a Liverpoolból a kapus, Alisson Becker, a védő, Virgil van Dijk és a csatár, Mohamed Szalah is.

Utóbbi minden bizonnyal Szaúd-Arábiába igazol, mesés fizetésért és vételárért – így a klubnak bőven futja majd a pótlására.

Aranya(ka)t érő légiósok

A 63-szoros brazil válogatott Alisson és a 64-szeres holland válogatott Van Dijk 2018, a 96-szoros egyiptomi válogatott Szalah pedig 2017 óta szolgál az Anfield Roadon. Mindhárman erősségei voltak a Bajnokok Ligája-győztes, klubvilágbajnokságot és európai Szuperkupát, illetve angol bajnoki címet, FA-kupát és Ligakupát nyert Klopp-csapatnak.

Ez esetben az új vezetőedző mellett új sztárokra is szükség lesz Liverpoolban, ami egyrészt megnehezítheti Szoboszlai dolgát, másrészt viszont lehetőséget kínál arra is, hogy a második szezonjában még fontosabb játékossá nője ki magát.

A 23 éves magyar középpályás ügynöke, Esterházy Mátyás korábban elmondta:

„Jürgen nyilván nagyon komoly szerepet játszott abban, hogy Dominik most Liverpoolban van. Olyan dolgokat tanult tőle már eddig, és fog a következő fél évben is tanulni, amik utána nagyon komoly útravalóként fognak szolgálni a hátralévő életében. De a futball ilyen, meg kell próbálni együtt élni vele. Sőt, muszáj együtt élni vele.”

Maga Szoboszlai nemrég a Match4 stábjának beszélt a témáról. Mint mondta, „nem volt jó érzés” hallani Klopp bejelentését, de egyelőre arra koncentrálnak, hogy tavasszal szép legyen a búcsú.

„Persze, ha úgy hívott volna a Liverpool, hogy nem ő az edző, akkor is jövök. De ő komoly pusht jelentett. Az egyik legjobb edző a világon, aki mindent elért. Gondoltam, hogy jó lesz együtt dolgozni, kár, hogy ez véget ér” – nyilatkozta a magyar klasszis.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás