RETRO RÁDIÓ

Még két hétig látogatható a Millenáris olimpiatörténeti kiállítása





Október 10-ig várja látogatóit az idén 20 éves Millenáris Világraszóló Bajnokaink − 177 mesés győzelem című olimpiatörténeti kiállítása, mely egyedülálló módon mutatja be a hazai olimpiai bajnokok relikviáinak gyűjteményét. Az elkövetkező két hétben újabb legendák emlékeit nézhetjük meg, a képernyőkön a magyar sport legnagyobb alakjaival találkozhatunk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.28.
a sport "szépségei"

Legendás olimpiai bajnokainak sora tette eddig tiszteletét a Millenáris olimpiatörténeti kiállításán, amely együtt, egy térben mutatja be a legsikeresebb hazai sportolók győzelmi relikviáit. A szervezők célja az élményalapú tudásátadás és a sportszerű versengés népszerűsítése, ezért a látogatókat szellemi és fizikai kihívások és interaktív elemek is várják a Millenárison.

Az eddigi vendégek között szerepelt – mások mellett – Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója, az idén 100. életévét betöltött tornász, ötszörös olimpiai bajnok, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője csakúgy, mint a 25 éves olimpiai bajnok, Európa-bajnok, világkupagyőztes és magyar bajnok gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor a teljes győztes csapattal, vagy az újkori hazai vízilabdázást világszintre emelő sportolók, élükön Kemény Dénessel, aki szövetségi kapitányként három olimpián vitte győzelemre a válogatottat.

A Világraszóló Bajnokaink kiállítás még az utolsó két hétre is tartogat meglepetéseket.

2021. október 5-én 19 órától Nagy Tímea és Fodor Rajmund olimpiai bajnokok mellett Balatoni József „Jocó bácsi” történelemtanár, író lesz a kiállítás vendége. Velük beszélget Tibenszky Móni Lisa újságíró, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója − Komfortzónán innen és túl címmel − a sport általi nevelésről. A Millenáris és a Felelős Szülők Iskolája Tanárklub közös estje ingyenes, a kötetlen beszélgetésre várnak minden érdeklődőt, szülőket, tanárokat, edzőket. Regisztrálni a millenaris.hu oldalon lehet.

Emellett a kiállítás a hét minden napján továbbra is látogatható, a változó tartalmú Hét műtárgya vitrin jelenleg Papp László három aranyérmét mutatja be. Október 4-től a “Magyar Delfin”, azaz Hajós Alfréd magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány és az első magyar olimpiai bajnok két győztes érme 1896-ból együtt lesz látható a legújabb aranyéremmel, melyet Bodonyi Dóra szerzett kajak négyesben, Tokióban.

Október 10-ig tehát még sok ismeret szerezhető a hazai olimpiatörténet fényes eseményeiről és eredményeiről a Millenárison.

 





Ezeket olvastad már?
Túrázz egy jót a Pál-völgyi-barlangban!

Túrázz egy jót a Pál-völgyi-barlangban!

Meridián torna az egészségedért!

Meridián torna az egészségedért!

Pétanque-délelőtt a Gesztenyéskertben

Pétanque-délelőtt a Gesztenyéskertben

Tavaszi testébresztő – Sportválasztó nap a Kozákon

Tavaszi testébresztő – Sportválasztó nap a Kozákon

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás