Köd, pára, eső - ilyen idővel zárul az év utolsó napja





Napközben tavaszias időre számíthatunk, azonban több helyen is előfordulhat kisebb eső, illetve zápor is.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.31.
időjárás

A 2021-es év utolsó napja ködös, párás, esős idővel indul. Tartósan felhős, párás tájak már csak északkeleten lesznek. Napközben az ország nagy részén tavaszias időre számíthatunk 10-16 fokos maximumokkal, nyugaton és a középső tájakon hosszabb napos időszakok is lehetnek. Északkeleten, valamint helyenként északon és keleten maradhat borongósabb, nyirkosabb az idő tartósabb ködfoltokkal, itt elszórtan gyenge eső, szitálás is előfordulhat. Itt mindössze csak 9 fokig melegszik fel a hőmérséklet.

Több szürke esőfelhőt is láthatunk ma az égen Fotó: shutterstock

Így alakul az idő az újév első perceiben

Nem indul jól a 2022-es év a frontérzékenyek számára, ugyanis az új év első napján egy hidegfront éri el hazánkat. Ennek következtében többfelé feltámad a nyugati-északnyugati szél. Az éjszaka második felében elszórtan keleten és északkeleten alakulhat ki kisebb eső, illetve zápor. Az újév első perceiben 7 fokot mérhetünk majd.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás