Hozzávalók 4 főre

Külön-külön és együtt is finom (Szerző felvétele)

1 kg krumpli

0,5 kg édesburgonya

1 nagy szál füstölt szárazkolbász

6-8 főtt tojás (ki, mennyire szereti benne)

1 vödrös tejföl

olaj vagy zsír

2 gerezd fokhagyma

4 pár bőrös virsli (igény szerint – nem muszáj bele)

Mindkétféle burgonya nyersen kerül bele! (Szerző felvétele)

Elkészítés

A tojásokat odatesszük főni.

A hámozott és mosott édesburgonyát és a krumplit felszeleteljük és külön tálba tesszük. Mindkettőt megsózzuk (ízlés szerint, és számítsuk hozzá, mennyire sós a füstölt kolbászunk).

A kolbászt és a virslit felkarikázzuk, külön tesszük.

A főtt tojásokat is karikákra vágjuk.

A tejfölt összekeverjük kevés olajjal, sóval és a zúzott fokhagymával.

Egy nagy, fedeles kerámia sütőedényt (abban jobb lesz az íze) kizsírozunk (vagy olaj), és az egyik felére krumpliszeleteket, a másikra édesburgonyát rakunk az aljára.

A krumplirétegre jönnek a tojás-szeletek és a virslikarikák, majd tejfölkupacok kanállal, tetejére néhány karika kolbász. Ügyeljünk az összetevők elosztására, a szerint, hogy látjuk, hány rétegünk lesz.

Kész az első rétegezés (Szerző felvétele)

Az összerakást így folytatjuk rétegezve, amíg el nem fogy minden összetevő. A tetejét borítsuk a tejfölös szósszal, és hagyjunk meg kolbászkarikákat rá, mert így a tetején ropogósra sült kolbászból alácsorog a zsiradék az ételre.

Lefedve süssük össze, légkeveréssel 160 fokon, majd pár percet fedél nélkül pirítsuk.

Kolbászkarikát a tetejére! (Szerző felvétele)

Tuti Tipp

A burgonyát ne főzzük meg előre! Egyrészt azért, mert az édesburgonya nagyon hamar megpuhul, ha még elő is főznénk, teljen pempővé válna, mire megsül. Ha vékonyra vágjuk a krumpliszeleteket, az is könnyedén átsül a tejfől, tojás között.

Krumplist vagy batátást? (Szerző felvétele)

+1Tipp

Az édesburgonyát és a hagyományos krumplit ne rétegenként keverjük az összerakásnál, mert akkor akinek nem ízlik az újítás, az a sütőtál egyik feléről tud magának szedni csak a klasszikus változatból, ugyanakkor ha valaki szívesen megkóstolná az édesburgonyást, azt is megteheti. Ha valakinek mindkettő elnyerte a tetszését, a tányérján vegyítve „összeeheti”, az egy igazán különleges édes-sós élményt ad.

Fokhagyma

A gyógyerős fokhagyma (Fotó: Shutterstock)

Ebben a fűszernövényben több mint huszonöt fajta hatóanyag – enzimek, vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek – található. Rendszeres fogyasztása bizonyítottan jó hatással van a koleszterinszintre, segíthet beállítani a vérnyomást, és egyes vizsgálatok szerint a vércukorszint stabilizálásában is jótékony szerepet játszik.