RETRO RÁDIÓ

Sokkoló késelés a Határ úti metróaluljáróban – Videó (18+)!





Járókelők szeme láttára történt a támadás a IX. kerületben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.05.
IX. kerület támadás

Komoly szóváltásba keveredett két férfi még 2018. december 21-én, aminek a vége szurkálással végződött.

A Fővárosi Főügyészség a támadó ellen vádat emelt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A vádirat szerint a vádlott – egy 23 éves férfi – és ismerőse, a sértett, 2018. december 21-én a délutáni órákban összetalálkoztak és beszélgetni kezdtek a IX. kerület, Határ úti aluljáróban. A beszélgetés szóváltássá fajult, amely során a sértett többször megütötte a vádlottat, majd felhagyott a támadással. A vádlott ezután követte a sértettet, veszekedett vele, majd elővett egy éllel bíró eszközt s azzal a kezében folytatta a szóváltást. Amikor a vádlott egy ismerőse a veszekedők közé állt, a sértett hátralépett és lehajolt a földre, a vádlott azonban ezt kihasználva megvágta a hátát. Ezután a két férfi dulakodni kezdett, amely során a vádlott az eszközzel ismét a sértett felé vágott és megsebesítette a halántékát. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a fejsérülésének elhelyezkedése és az elkövetés eszköze, módja alapján súlyosabb, életveszélyes sérülés is bekövetkezhetett volna – írják az Ügyészség oldalán.

A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti.





Ezeket olvastad már?
Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás