A főügyészség a férfire fegyházbüntetés kiszabását kérte, valamint eltiltását minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolc évesnél fiatalabbakat nevelne, felügyelne, gondozna, illetve vele „befolyási viszonyban” állna – közölték.

Indítványozták a vádlott letartóztatásának fenntartását is

A vádirat szerint a férfi többször maradt egyedül élettársának lányával székesfehérvári lakásukban, és többször is „szexuális cselekményt végzett” a nevelése alatt álló, életkoránál fogva védekezésre képtelen gyermekkel. A férfi féltékeny volt élettársára, valamint a kislány és édesanyja kapcsolatára, és ez odáig fajult, hogy többször megütötte és durván megragadta a gyereket, aki emiatt könnyebb sérüléseket szenvedett.

A gyámhivatal a kislányt a családból kiemelte és ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél helyezte el.