RETRO RÁDIÓ

Legyünk óvatosak! Hamarosan kezdődik az influenza-szezon





A koronavírus-járvány mellett, érdemes felkészülni a közelgő influenza szezonra is. Aki teheti feltétlenül oltassa be magát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.12.
járvány influenza egészségügy

A koronavírus-járvány mellett számolnunk kell az influenza terjedésével is. A szezon várhatóan koronavírus mellet párhuzamosan fog zajlani.

– Bizonyára idén sem marad el az influenza-járvány – kezdte a Metropolnak Dr. Bense Tamás csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos. Majd folytatta. – Hogy milyen méretű lesz azt most még nem lehet megjósolni, de bízunk benne, hogy kisebb és enyhébb lefolyású járvány lesz. Egyrészről jóval többen adatták be maguknak a védőoltást, illetve a koronavírus-járvány miatt az emberek jóval óvatosabbak, használják maszkokat és a nagyobb tömeg elkerülése, mind a járvány terjedését csökkenti – mondta a szakorvos.

A szakember kiemelte, hogy jelenleg inkább csak influenzaszerű megbetegedések vannak jelen, a figyelőszolgálat ezidáig, még nem jelzett járványra utaló tünetet, de jellemzően ez inkább január végén február magasságban fog jelentkezni. Hangsúlyozta hogy, aki még nem oltotta be magát az újabb adag oltóanyaggal érkezésével az oltópontoknál vagy ha még maradt a háziorvosoknál tegye meg.

Az oltást követő nyolc nap után már védettek vagyunk

Azért is fontos hogy éljünk az influenza oltással, mert hasonló tünetetek produkál, mint a covid-19 fertőzés.

– Ha tudjuk, hogy megkaptuk az influenza elleni oltást, akkor a tüneteket produkáló személyeknél, sokkal könnyebb kideríteni a koronavírusos megbetegedést, ami a beteg és az orvos számára is segítség. A másik kérdés, hogy aki nem rendelkezik az influenza elleni oltással és megbetegszik az a legyengült immunrendszer miatt, jóval könnyebben kaphatja el a koronavírust is, mint az aki előzetesen be van oltva – jelentette ki Bense Tamás. Majd hozzátette. – A beoltás követően 8-10 nap után már lehet védettségre számítani.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az idősek tüdőgyulladás ellen is oltassák be magukat

– Az időseknek feltétlenül javasolt a tüdőgyulladás elleni oltást. Akiknél rendszeresen előfordul lázas megbetegedés, vagy csak gyengébb immunrendszerrel rendelkeznek, azok ne várják meg az 50-60 éves kort és oltassák be magukat tüdőgyulladás elleni vakcinával is.





Ezeket olvastad már?
Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás