RETRO RÁDIÓ

A hősök köztünk járnak! Rendőri kísérettel, épségben ért kórházba a vajúdó kismama





A Magyar Rendőrség osztotta meg a szívmelengető történetet a kismamáról, aki bajba jutott, de a rendőrei csapot-papot ott hagyva a segítségére siettek.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.07.13.
emberségből jeles

A Magyar Rendőrség a Facebook-oldalukon osztotta meg a szívszorító történetet. Egy éppen vajúdó anyuka és a párja a nagy dugók közepette került bajba, akik a rendőrök segítsége nélkül nem értek volna be időben a kórházba.

Az esetről a police.hu-oldalán számoltak be miszerint, egy aggódó férfi kért segítséget július 8-án reggel a Szigetszentmiklósi Autópálya Alosztály rendőreitől, mivel az autóban ülő 32 éves feleségénél megindult a szülés, azonban a kígyózó kocsisorok miatt, csak lépésben tudtak volna eljutni a kórházig. Kollégáink azonnal reagáltak, két autóval közrefogták a kispapa autóját, majd megkülönböztető jelzést használva egészen a kórházig kísérték a fiatal szülőket. Így a kismama időben megérkezett a kórházba.

Az édesapától pár órával később érkezett a hálás köszönet:

A 112-es segélyhívón keresztül kértem a rendőrségtől segítséget, egy lehetséges rendőrségi felvezetésre a kórházig. Rögtön a csepeli - M0-as déli autópályamérnökségéhez irányítottak” - kezdte a köszönetét a levélben az apa, hiszen így az anyuka és kisbaba is épségben, kényelemben vannak.

„Éppen szolgálatot teljesítő: Neveri Péter Edvárd, rendőr őrnagy vezetésével és Veress Katalin, rendőr őrmester közreműködésével kb. 20 perc alatt bent voltunk a kórházban. Ezúton is szeretném megköszönni és kiemelni Neveri Péter Edvárd és Veress Katalin, valamin kollégáik szolgálatait és segítségét, akik egy másodpercig sem haboztak segítséget nyújtani nekünk. A rendőri felvezetését az elvárton messze túlteljesítve, professzionálisan és szakszerűen hajtották végre. Leírni és kifejezni nem igazán tudom, hogy mennyire hálás vagyok Önöknek! Rendkívül megnyugtató, hogy ezekben a nehéz időkben is az ember számíthat a Magyar Rendőrség önzetlen segítségére!” - zárta szavait a hálás férfi.

https://www.facebook.com/PoliceHungaryOfficial/photos/a.113591463668418/349812860046276/





Ezeket olvastad már?
Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Nem 8, 48 ezer hektár!

Nem 8, 48 ezer hektár!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás