
Kivégzéssel fenyegették meg a miniszterelnököt: pár órán belül elfogták a tettest
Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás.
Egyre kevesebb időt szánnak egymásra a családtagok.
Folyamatosan nyomkodjuk a telefont a munkánk során, az aktuális hírek és egyéb érdeklődésünk kielégítése érdekében, de mi a helyzet a gyerekekkel? Egy friss kutatás szerint a szülők 70%-a retteg attól, mit tesz a közösségi média a gyerekeikkel, ugyanakkor azt is kénytelenek beismerni, hogy ők maguk is teljesen rá vannak kattanva a képernyőre.
A felmérés szerint manapság egyre nehezebb minőségi időt tölteni a gyerekekkel.
Ennek fő okai közé tartozik a telefonon eltöltött túlzott idő (55%), a közösségi média (37%) és a hektikus időbeosztás (68%).
A szülők jelentős százaléka ugyanakkor bevallotta, hogy rajtuk is nagyon eluralkodott a féktelen telefonhasználat a mindennapokban, ami rányomja a bélyegét a családi kapcsolatokra is. Ennek egyik lesújtó eredmény közé tartozik az is, hogy a gyerekek többsége örülne a közös családi pillanatoknak, de sajnos így is megesik, hogy jobban ismerik a kedvenc influenszereiket, mint a saját szüleiket.
Az easyJet a probléma felismerésével bevezette az Airplane Mode nevű társasjátékot, amit utazás közben lehet játszani, és az a célja, hogy a családtagok végre egymásra figyeljenek, és ne a telefonjuk kijelzőjére. A játékot a gyereknevelési szakértő, Tanith Carey és az influenszer anyuka, Katie Piper közösen fejlesztette ki.
Nehéz valódi kapcsolatot ápolni a szeretteinkkel, ha mindenki folyton csak a képernyőre mered. Itt az idő beszélgetni – akár nehéz témákról is. A légitársaság kampányához több ismert arc is csatlakozott, hogy megosszák, hogyan próbálják újjáépíteni a családi kapcsolataikat
- mondta el Katie, a Daily Star információi alapján.
Az Airplane Mode nevű játékunkkal azt reméljük, hogy a velünk utazó családok egy pillanatra megpihenhetnek, újra kapcsolódhatnak egymáshoz, és már a beszállás pillanatától kezdve értékes közös emlékeket szerezhetnek
- fejtette ki a játék fontosságát a szakértő.
Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás.
Hazánkban is megjelent a koronavírus új variánsa.
Meteogyógyász beszélt a jelenlegi helyzetről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.