
Óriási tömeg: rengetegen voltak Orbán Viktor ünnepi beszédén - Galéria
Elképesztően sokan gyűltek össze Orbán Viktor ünnepi beszédére.
A gyászoló család perre ment a kórház ellen: mindenért őket hibáztatják.
Mint arról korábban beszámoltunk, a brit William Hewes tragikus körülmények között, egy fertőzés miatt vesztette életét ugyanabban a kórházban, ahol édesanyja dolgozott. A 22 éves fiú annak ellenére hunyt el, hogy anyja, Deborah Burn könyörgött kollégáinak és főnökeinek: adják be a megfelelő antibiotikumot a fiának. Ez azonban nem történt meg, ami miatt a gyászoló család ügyvédhez fordult. Most pedig kiderült, Deborah a tragédia óta nem is járt a munkahelyén: úgy érzi, a kórházi személyzet elárulta őt annak ellenére, hogy több mint 20 évig dolgozott ott.
William 24 órát sem töltött a kórházban, mielőtt belehalt a menigococcusus betegségébe, ami egy súlyos bakteriális fertőzés. A fiatalt éjfél után pár perccel regisztrálták az egészségügyi intézményben, és hajnal négykor fektették be az intenzív osztályra. Deborah úgy véli, ez idő alatt a fiával nem törődött senki, senki nem vizsgálta az életjeleit, az állapotát. Mint fogalmazott, az ellátás szempontjából akár otthon is maradhattak volna, nem lett volna különbség.
A gyász soha nem enyhül. Nem tudom szavakkal kifejezni azt a hatalmas fájdalmat, amit ez a felfoghatatlan veszteség okozott, sem azt az árulást, amit érzek William halála miatt
– nyilatkozta a bíróságon Deborah, aki szerint a szabályzat is előírja: William a kórházba való érkezését követő egy órán belül meg kellett volna kapja az antibiotikumot.
Nyolc alkalommal jeleztem nekik, hogy mikor adják már oda a gyógyszert, mire megkaptuk.
Az anya az ellátás hiánya miatt már fia betegágyánál érezte, el fogja veszíteni őt: akkor, amikor drasztikusan csökkenni kezdett William vérnyomása.
Abban a pillanatban hívtam fel William apját, mert gyanítottam, többet nem láthatja már őt, ha nem rohan akkor a kórházba.
A tragédia miatt jelenleg is zajlik a nyomozás. A következő bírósági ülés március közepén várható – írja a LadBible.
Elképesztően sokan gyűltek össze Orbán Viktor ünnepi beszédére.
Óriási tömeg hallgatta végig a miniszterelnök beszédét a Nemzeti Múzeumnál.
Az egész világot ámulatba ejtette!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre