Idén a ponty a sláger a karácsonyi asztalon, ugyanannyiba kerül, mint tavaly!

A karácsonyi fogások egyik népszerű eleme a hal, illetve a különböző halból készült ételek, mint például az ünnepi asztalon nélkülözhetetlen halászlé. Annak jártunk utána, hogy idén drágult-e a karácsonyi hal tavalyhoz képest.



Megosztás
Szerző: GUY
Létrehozva: 2024.12.21. 05:00
hal ár ünnep karácsony

A Budapest XV. kerületében található Haludvarban már javában zajlik a karácsonyi dömping. Olyannyira, hogy az immár 15 éve élő, tisztított és fagyasztott halak, valamint tengeri finomságok kis- és nagykereskedelmével foglalkozó egység még azt is előre jelzi a vásárlóknak a nyitvatartási idő mellett, hogy mennyit kell várakoznia annak, aki az utolsó pillanatokra hagyta a karácsonyi hal beszerzését.

karácsonyi hal árak
A karácsonyi hal ára idén nem változott tavalyhoz képest.  /Fotó: Kovács Dávid

Ahogy közeledünk december 24-e felé, úgy egyre inkább az élő halat keresik az emberek, főleg ezt viszik a karácsony előtti időszakban, hogy december 24-én minél frissebb hal kerüljön az ünnepi asztalra. Itt nálunk mindig minden termék friss, de ha valaki szenteste előtt 1-2 héttel veszi meg tőlünk a halat, akkor azért szoktuk javasolni, hogy fagyassza le

 – mondja Dienes Bence, aki testvérével, valamint édesapjával közösen viszi a Rákos úton található boltot.

A ponty a legkedveltebb karácsonyi hal

Hozzáteszi, hogy az éves forgalmuk 40 százalékát decemberben bonyolítják le. Ami az árakat illeti: tavalyhoz képest nem változott a hal ára, ami csak részben jó hír, ugyanis az azt megelőző években jócskán emelkedett, gyakorlatilag egy év alatt megduplázódott – árulja el Bence, akiknél az élő pontyot kilónként 2290 forintért lehet beszerezni, míg a ponty szelet 4390 forintba, a ponty belsőség kilója 9500, a ponty filé pedig 4590 forintba kerül. 

karácsonyi hal
A ponty továbbra is toronymagasan a magyar emberek körében legkedveltebb karácsonyi hal. / Fotó: Kovács Dávid

Ezt a halat viszik karácsonykor leginkább.

Ez Magyarországon mindig is így volt és mindig is így lesz: itthon karácsonykor a ponty a legkeresettebb. De karácsonykor a ponty mellett még érezhetően megugrik a kereslet az afrikai harcsa és a szürke harcsa iránt is, mivel ezek teljesen szálkamentesek, vagyis teljes biztonsággal lehet adni gyerekeknek, illetve az idősebb korosztálynak is, mert ez színhús

 – mondja Bence.

Ami a harcsa árát illeti, az élő szürke harcsa kilója 4700 forintba kerül, míg a szelet 9500, a filé pedig 10900 forint. Az afrikai harcsa törzse 3990, a filé pedig 4590 forintot kóstál.

karácsonyi hal
Dienes Bence, a Haludvar egyik vezetője szerint a ponty mellett a szálkamentes halakat, vagyis a harcsákat keresik karácsony előtt, de népszerű ebből a szempontból a kecsege és a tokhal is. / Fotó: Kovács Dávid

Pontyból és harcsából vásárolt karácsonyra a Haludvarban Székely István is, aki maga főzi majd meg a halat az ünnepi asztalra, ami nem is csoda, hiszen gyakorlott halászléfőző versenyzőnek számít.

karácsonyi hal
Székely István már beszerezte a karácsonyi halat. Halászlét is készít majd. / Fotó: Kovács Dávid

Halászlét készítek, illetve harcsát rántva. Ehhez pontyot és egész harcsát vásároltunk. Persze ebből jut a három lányomnak is

 – mondja mosollyal az arcán István, aki alátámasztotta, hogy tavaly óta nem drágult a hal, ami azonban így sem olcsó.

Sajnos nem olcsó hal, de legalább idén karácsonykor nem drágult tavalyhoz képest. Nagyjából 30 ezer forintot szántunk erre, de ahogy számolom végül 40 ezer lesz az, amibe a karácsonyi hal kerülni fog.

Ha pedig valaki már unja a karácsonyi pontyot és harcsát, annak javasoljuk a kecsege és a tokhal kipróbálását, hiszen – a harcsákhoz hasonlóan – ezek is teljesen szálkamentesek, így kedvelt részét képezhetik az ünnepi menünek.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás