
Gyászol az egész magyar város: Elhunyt a település legkedvesebb mosolya
Elment Kisvárda egyik legkedvesebb mosolya.
Egyre több csapadék esik, ezért különösen gondot okozhat, hogy egy olvasónk panasza szerint teljesen eltömődtek a csatornalefolyó nyílások a Hungária körúton.
Az őszi tanév mellett egyre jobban közeleg maga az ősz is. A csapadékos évszak meglehetősen igénybe veszi az ország és persze Budapest csatornarendszerét. Ennek kapcsán hívta fel figyelmünket egyik olvasónk az alábbi problémára.
A Metropol egyik olvasója több fényképet is küldött azokról a csatornalefolyókról, amelyek a képek alapján az eldugulás szélén állnak. A levelet küldő olvasó, aki feltehetően egy aggódó budapesti polgár, csupán magára a tényre szerette volna felhívni a figyelmet, hogy mennyi gondot okozhat az, ha nincsenek megfelelően karbantartva a főváros csatornahálózatai, kiváltképp azok lefolyói. Így a rengeteg eső nem tud hova elfolyni. A sok szemét miatt, mint ahogyan az a fenti képen is látható, nem biztos, hogy egy kiadós esőzés alkalmával megfelelően be tudja tölteni szerepét a csatorna beömlőnyílása. A képen egyébként a Hungária körút egyik része látható, a 148. felől a 138. felé menet.
Több nappal az esőzések után is több csatornalefolyó is szinte teljesen el van tömődve
– írta meg levelében a Metropol olvasója.
A Metropol megkérdezte a Fővárosi Csatornázási Műveket az észlelt jelenséggel kapcsolatban. Kíváncsiak voltunk, hogy kinek a dolga ezzel foglalkozni. Kinek kellene a csatornák lefolyóinak beömlőnyílásait tisztán tartani, hogy azok funkciójuknak megfelelően, akadálytalanul tudjanak működni? Emellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy egyes esetekben nagyjából milyen gyakran szokták ezeket tisztítani az illetékesek.
Cikkünk megjelenéséig a Fővárosi Csatornázási Művek nem adott választ. Amennyiben többet is megtudunk, frissítjük cikkünket.
Elment Kisvárda egyik legkedvesebb mosolya.
Egy alaszkai férfi túlélte, hogy egy 320 kilós szikla alá esett, hála felesége hősies helytállásának.
Ilyen idő vár ránk a tavasz utolsó napján.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre