
Ma van a katolikusok egyik legnagyobb ünnepe, Nagyboldogasszony napja
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA katolikusok ma ünneplik Mária mennybevételét. Mutatjuk az ősegyházig visszanyúló hagyomány érdekességeit.
A Boldogságos Szűz Máriát a katolikus vallásúak Nagyasszonynak, de leginkább Nagyboldogasszonynak nevezik.

A Nagyboldogasszony szóban a „nagy” Mária föltámadására és megdicsőülésére utal. (A Kisboldogasszony Mária születésére és a kicsi Máriára utal.) Mária halálának, illetve test szerinti mennybevételének az ünnepe. Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának a holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ezt az évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Pius pápa a Fulgens corona kezdetű bullájában dogmai rangra emelte 1951-ben. Ezzel voltaképpen elismerte a szakrális folklórhagyomány élő szavas tanúságtételét is.
Jeruzsálemben már az 5. század elején ünnepelték Mária halálának napját, volt, hogy átmenetelnek, születésnapnak vagy elszenderedésnek nevezték. A 6. században a keleti egyházban mint Mária mennybevétele vált általánossá Dormitio sanctae Mariae néven. Nyugaton a 7. századtól terjedt el és a 8. századtól, mint Mária mennybevétele, Assumptio beatae Mariae szerepel a kalendáriumokban. I. Sergius pápa tette Rómában hivatalos ünneppé. Hamarosan vigíliát, azaz éjszakai virrasztást rendeltek hozzá, majd később oktávát, ami a nyolc napon át tartó imádság. 1950-ben az Assumptio dogmájának kihirdetése tovább emelte az ünnep fontosságát, majd 2003-ban a Szeplőtelen Fogantatás (december 8.) napja mellett a másik kötelező Mária-ünneppé vált.
A vigília a keresztény hagyományban egy éjszakai virrasztást vagy imádságot jelent, amikor a hívek (egyházi) ünnep előtt imádkoznak és elmélkednek. A vigília az ünnepek előtti szentestére is utal, mint például a karácsonyi és húsvéti vigília, amikor különleges istentiszteletre kerül sor az egyházban.
Augusztus 15. a repülők és a magyar légierő napja is
A repülők napja egybeesik Nagyboldogasszony ünnepével. Érdekesség, hogy a XX. századi katonai repülősök is Szűz Máriát választották oltalmazójuknak, ezért Magyarországon augusztus 15-én ünnepeljük a repülősök napját is.
985 éve halt meg I. Szent István király
I. Szent István király 975 körül született, egyes források szerint 975, mások szerint 969 a születés éve. A független törzsfők (Koppány, Ajtony, Gyula) leverésével létrehozta az ország politikai egységét, megkezdte az egyház és az állam szervezetének kiépítését. I. Szent István király uralkodása alatt az országot tíz egyházmegyére osztotta, Esztergomot és Kalocsát érseki székhellyé tette. Az egyházi és a világi vagyon védelmében törvényeket hozott, elrendelte az egyházi tizedet és bajor mintára pénzt veretett. Fiának, Imre hercegnek – nyugati mintára – megírta „Intelmei”-t. Utódai uralkodását 1077-ig a német befolyás elleni küzdelem és az új államrend megszilárdítása jellemezte. 1083-ban szentté avatták, ő lett Magyarország fővédőszentje.
Ma lett 51 éves Ben Affleck
1972-ben született Benjamin Géza Affleck kétszeres Oscar-díjas, kétszeres Golden Globe-, kétszeres BAFTA-, valamint César-díjas amerikai színész, rendező és forgatókönyvíró. A Géza nevet a szülei egy magyar barátjuk után adták neki.
8 évesen játszott az Amerikai Közszolgálati Televízió egyik sorozatában (The Voyage of the Mimi). Utána nem kapott nagyobb szerepeket, de az 1992-ben készült School Ties-ban újra feltűnt. Ben Affleck ebben a filmben szerepelt először együtt ma már elválaszthatatlan barátjával és kollégájával, Matt Damonnal.
Az elismerést a Good Will Hunting hozta meg számukra. A film forgatókönyvét ők írták, amit 600 ezer dollárért eladtak a Miramax főnökének, Harvey Weinsteinnek. Affleck és Damon ebben a filmben korukat meghazudtolóan dolgozták ki a történetet és a karaktereket. A nézőktől és a szakmától egyaránt elismerést kaptak. Damon és Affleck összesen 8 díjat kapott forgatókönyvükért (köztük a Golden Globe-ot és az Oscart).
2001-ben a nagy sikerű Pearl Harbor – Égi háború-nak volt a főszereplője, 2002-ben pedig az Ütközéspont és A rettegés arénája című filmjét mutatták be a mozik. 2003-ban a Daredevil – A fenegyerek című filmben tűnt fel.
A 2006-os Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Affleck elnyerte a legjobb színésznek járó Volpi Cup-díjat. 2012-ben ő volt Az Argo-akció című film rendezője és főszereplője. A film három Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb filmnek járót is.
A Sziget mellett a Barba Negra is koncertekkel készül
Az idei Sziget Fesztivál utolsó napja van ma. A rengeteg nagyszabású koncert mellett a főváros más helyszínein is találhatsz magadnak programokat. Hatalmas szabadtéri mosh- és circle pitekre számíthatsz például nyugat felől, hiszen idén együtt tér vissza Budapestre a Beartooth és a While She Sleeps augusztus 15-én 17 órakor, hogy az amúgy is forró nyári melegre rátegyenek még egy lapáttal a Barba Negrában.
Ideiglenesen korlátozzák a forgalmat Budapesten
Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás van 2023. augusztus 15-én Budapest VI. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesítette a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Tilos megállni augusztus 15-én 18 óráig a Zichy Jenő utca 48. és 51. számok előtt. Lezárták augusztus 15-én 8 órától 18 óráig a Zichy Jenő utcát a Jókai utca és Teréz körút között.
Neked a véred, másnak az élet!
Az ország több pontján adhatsz vért, köztük Budapesten:
- 7 és 19 óra között a XI. kerületben, a Közép-magyarországi RVK Intézetben,
- déltől 18 óráig a XIV. kerületben, a Sugár Üzletközpont II. emeletén,
- déltől 18 óráig a XXII. kerületben, a Campona Bevásárlóközpontban.
További részletekért és egyéb helyszínekért látogass el a véradás.hu oldalra.
Folytatódik a kánikula
Kedden a sok napsütést délutántól gomolyfelhők zavarhatják, de csapadék sehol nem valószínű. A nappali hőmérséklet 33-34 Celsius-fok körül alakul – írta meg a Köpönyeg.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre