Há­rom hetet kellett várni arra, hogy kiderüljön, ki az a titokzatos szőke szépség, akivel Shane a Szabó Zsófival való szakítása után pár nappal nyilvánosan csókolózott. A fiatal nő Ledneczky Virág, akit a Való Világ tizedik szériájában ismerhettek meg a nézők, és aki 88 napot töltött a luxusbörtönben. Azóta a zenei karrierjét építgető szőkeség életében azonban nem hagyott mély nyomot a híres nőcsábász ajkának érintése – tudta meg a Bors.

Forrás: Reddit

Három héttel ezelőtt robbant a bombahír: Shane Tusup és Szabó Zsófi botrányos körülmények között szakítottak. Az akkori hírek szerint az amerikai úszóedző egy veszekedést követően olyan dührohamot kapott, hogy a színésznőt bezárta egy szobába, aki ettől pánikba esett, majd hívta az édesany­ját, akinek Shane szintén majdnem nekiment. A balhés életű sportolót ezek után elzavarta Zsófi, és bár Tusupról olyan hírek terjedtek, hogy vissza szeretné könyörögni magát, pár nap múlva egy budapesti szórakozóhelyen kapták lencsevégre, amint egy csinos lánnyal csókolózik.

VV Virág a Bors munkatársától értesült arról, hogy az intim pillanatról fotó is készült. Amikor azt kérdezték tőle, hogy ez egy egyéjszakás kaland volt, vagy azóta kapcsolatban vannak, meglepő nyilatkozatot tett.

Jé, akkor már értem, hogy miért kérdezi tőlem mindenki, hogy mi volt az a csók. Egyáltalán nem tudom, hogy milyen csókról volt szó… – kezdte megindítóan őszinte nyilatkozatát Virág.

Sajnos az van, hogy ha elmegyek bulizni, akkor vannak emlékezetkieséseim, nem tudom, mi történt az este. Van, hogy a reggeli ébredésnél tele van a kezem karszalagokkal, onnan tudom, hogy hány helyen jártam, és hogy hol. Én ilyen vagyok, így bulizom. Az, hogy Shane-nel csókolóztam volna, egyáltalán nincs meg – folytatta a Borsnak a fiatal lány.

– Ahogy nézem a fotót, kajak úgy néz ki a lány, mint én… A hajam is ilyen, és az orrom is, van ilyen ruhám… Ezen az oldalamon nincs tetkó, és a gádzsinak sincs tetkója, és tetszenek a tetovált, izmos férfiak is, szóval minden egybevág, akár én is lehettem. Olyan ez a lány a képen, mintha az ikertestvérem lenne, de nekem nincs ikertestvérem, szóval lehet, hogy én vagyok – nevette el magát a szőkeség.

Shane egyébként jól néz ki, de kattos az agya, ahogy hallom. Mondjuk ­poén, hogy vele csókolóztam, jó lett volna, ha legalább emlékeznék rá! – zárta sorait Virág.