RETRO RÁDIÓ

Venczel Vera az utolsó éveiben erre vágyott, de sohasem teljesülhetett a szíve kívánsága





Október 22-én életének 76. évében elhunyt az ország egyik legnagyobb színházi alakja Venczel Vera.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.24.
venczel vera kívánág

Október 22-én életének 76. évében elhunyt az ország egyik legnagyobb színházi alakja Venczel Vera. Kollégái mélységes fájdalommal értesültek a hírről, hogy a Halhatatlanok Társaságának tagja már soha nem állhat velük egy színpadon. A színésznő egyik jó barátja a Borsnak elmondta, hogy komoly betegséggel küzdött. Ennek ellenére a legvégsőkig harcolt és nem adta fel a reményt, hogy egy régóta dédelgetett vágya beteljesülhet. Hogy mi volt az, amit mindennél jobban szeretett volna átélni, arról a hétfőn megjelenő Borsban olvashatnak.





Ezeket olvastad már?
„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás