RETRO RÁDIÓ

Végre lehullott a lepel Vilmos és Harry herceg kapcsolatáról





A hercegi testvérpárhoz közel álló személy árulta el, hogy Vilmos és Harry vitája sokkal régebben kezdődött, mint gondolnánk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.09.
Királyi balhé

Vilmos és Harry herceg kapcsolata hosszú éveken át példaértékű volt, a két testvér mindig támogatta egymást, kiálltak a másik céljai mellett. Ez azonban már rég a múlté, mint nemrég kiderült, Harryék Egyesült Államokba való költözésétől Fülöp herceg temetéséig a két testvér egy szót sem váltott egymással. Most pedig az is lelepleződött, hogy a vita még 18 hónappal ezelőtt robbant ki közöttük, és azóta sem tudták rendezni a soraikat – írja a Metro.

 

(Photo by Toby Melville / POOL / AFP)

Tom Bradby újságíró közel áll a hercegekhez és a teljes királyi családhoz: ő vezette Vilmos és Katalin interjúját az eljegyzésüket követően, valamint 2019-ben elkísérte Harryt és Meghant afrikai körútjukra, amelyről dokumentumfilmet készített. Károly és Diana kisebbik fia ekkor beszélt először arról, hogy a bátyjával külön utakon járnak, és vannak rosszabb napok is testvéri viszonyukban. Ekkor azonban még Bradby sem gondolta volna, hová fog fajulni a dolog.

Az újságíró elmondása szerint a két testvér pontosan 18 hónapja veszett össze, és a helyzet egyre inkább tarthatatlanná vált, már ő is látta a sussexi hercegi páron, hogy megviselte őket a Vilmossal való feszültség. Bradby maga is azt remélte, hogy a temetésen sikerül végre megoldást találniuk, és Vilmos és Harry kapcsolata olyan irigylésre méltó lesz, mint évekkel ezelőtt, de minden jel arra utal: a két testvér továbbra is külön utakon folytatja.





Ezeket olvastad már?
Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás