RETRO RÁDIÓ

Lezárul egy korszak! II. Erzsébetet felmentik államfői tisztsége alól





Nagy fordulópont ez a királynő életében.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.30.
Vége!

A karib-tengeri Barbados helyi idő szerint hétfőn éjfélkor elszakadt a brit koronától és köztársasággá vált – írta az MTI.

A fővárosban, Bridgetownban ünnepélyes ceremónia keretében feleskették az új köztársaság első elnökét, a 72 éves Dame Sandra Masont, aki 2018 óta az ország főkormányzója, vagyis a korábbi államfő, az angol királynő képviselője volt az országban.

A köztársasági elnököt a parlament választotta meg

November 30-i eskütétele egybeesik az ország függetlenné válásának 55. évfordulójával.

II. Erzsébet királynő képviselőjeként Károly trónörökös vett részt az átadási rendezvényen, amelyen katonai tiszteletadás mellett levonták a királyi lobogót és átadták a brit királyi háznak.

Fotó: Facebook/Royal family

A karibi szigetország azonban továbbra is a brit nemzetközösség része marad

A 285 ezer lakosú Barbados a Karib-tenger egyik legnépesebb és leggazdagabb országa. Valamikor nagyon függött a cukorexportjától, de azóta az idegenforgalom és a bankszektor is fontos bevételi forrása lett.

A királyné államfői szerepe az egykori gyarmaton jórészt szimbolikus volt, ugyanakkor a szigetország számos lakója számára a brit korona az idegen hatalmat és a rabszolgatartás korát idézte fel.

Elérkezett az idő, hogy magunk mögött hagyjuk a gyarmati múltunkat. A barbadosiak barbadosi államfőt akarnak” – jelentette ki Mia Mottley miniszterelnök 2020 szeptemberében tartott beszédében, amikor bejelentette a szigetország köztársasággá válásának szándékát. Mottley az államforma váltással továbbra is kormányfő marad.

De nem Barbados az első karibi ország a volt brit gyarmatbirodalmon belül, amely köztársasággá válik: Guyana már 1970-ben az lett – csupán négy évvel a függetlenné válás után –, és köztársaság lett még Trinidad és Tobago 1976-ban, valamint a Dominikai Közösség is 1978-ban.





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás