RETRO RÁDIÓ

Váratlan fordulat a Farmon, felmerült a csalás gyanúja! Demcsák totál kiakadt - Videó





Elképzelhető, hogy Rita külső segítséget kapott-e a párbaj alatt, ezért visszanézik a kedd esti párbajról készült felvételeket, hogy kiderüljön az igazság.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.09.
Nem ment a matek

A szoros párbajt Vivi elveszítette, mert Ritának segítettek a csapattársai. Számolós feladatban mérte össze tudását a két vetélytárs. Rita őszintén elmondta, hogy nem tudja, ki súgott, csak azt, hogy hallotta, valaki folyamatosan azt mondja: „nem, nem”.

„Én megmondtam az elején, hogy itt most mindenki maradjon csendben, senki ne segítsen. Egyrészt, mert hátráltatjátok a számolást, másrészt, mert ezzel segítitek nyilvánvalón az adott, választott embereket. Na most ez nem történt meg„-fakadt ki Demcsák Zsuzsa, mint egy dühös tanítónő.

A szituáció nagyon kínos, hiszen így felmerült a csalás gyanúja. Nem csak a műsorvezető, a játékosok is feszültek voltak. Demcsák próbálta kideríteni mi az igazság. Az egész, olyan volt, mint egy vallatás, a játékosok lesütötték a szemüket, nehezen válaszoltak a roppant kínos helyzet miatt. Rita volt az, aki először megtörte a csendet, majd Sydney osztotta meg véleményét társaival, végül Novák Zalán is megpróbált igazságot tenni.





Ezeket olvastad már?
Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás