
Kórházba került Vajna Tímea
Egy klinikáról jelentkezett be.
Borzalmas napokon van túl a operaénekes-színész, aki bár azt hitte, már túl van élete nehéz szakaszán, most egy újabb megrázkódtatás érte.
A művész hét év ismeretség után vette feleségül Marikát, aki már egész kiskorától rajongott az operaénekesért.
A Blikk most megtudta, a szeretett asszony megcsalta a művészt, aki sztrókot kapott és kórházban kezelik.
„Az ügyvédem már beadta a váláshoz a papírokat, de akármilyen hihetetlen, én még mindig imádom a feleségemet. Mindig is szeretni fogom, hiszen nála bájosabb nővel még nem éltem együtt. A térdműtétem után, hét éve már hozzáköltöztem a szekszárdi házába. Ő ápolt és gondozott a legnagyobb szeretettel, pedig akkor még pénzem sem volt, a gyógyszeremre is alig futotta a nyugdíjamból, de ő zokszó nélkül szinte eltartott engem” – mondta a lapnak Maros.
„Végre megadhattam volna Marikának azt, amit megérdemel, mégis válok” – szögezte le a művész. „Nem akarom szépíteni a dolgot, titkolhatnám, de mindig igazat mondtam. A párom megcsalt, és elengedem, hogy boldog lehessen. Egyáltalán nem haragszom rá, sőt, megértem. Én már egy öregember vagyok, úgy látszik, van olyan, amit mégsem adhatok meg neki. Ő pedig egy ereje teljében lévő, gyönyörű asszonyka” – tette hozzá elcsukló hangon a színész.
„Bár úgy tűnik, könnyen veszem a dolgot, valójában mégsem. Az első sokk az volt, hogy a hónap végére hirdetett Charles Aznavour-estemet technikai okok miatt lemondták, utána meg megtudtam: megcsal a feleségem. A múlt héten sztrókot kaptam, a szekszárdi kórházban kezelnek. Nem működött a bal lábam és kezem, beszélni sem tudtam. Szerencsére az infúziókkal helyrehoztak, nemsokára kiengednek ”– mondta Maros Gábor, aki reménykedik abban, hogy hamarosan ismét színpadra léphet.
Egy klinikáról jelentkezett be.
Till Attila nehéz szívvel hozta meg a döntést.
„Milyen öröm ezeket a kincseket sok évvel később megtalálni...”
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.