RETRO RÁDIÓ

Tóth Gabi a kislányáról: esetenként érezhető velem szemben egy kis távolságtartás





Az énekesnő kislánya olyan gyorsan cseperedik, mint a gomba, ráadásul az édesanyja természetét örökölte, így aztán mindenkit szeret. Ma már olykor a fellépésekre is együtt mennek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.22.
érzés

Egyik nap követi a másikat, Gabiék élete pedig, ahogy mindenki másé is, teljesen átlagos módon zajlik. Figyelnek egymásra – de még többet a gyermekükre, hiszen hónapról hónapra, napról napra fejlődik, alakul. A szülők ezért igyekeznek is minden szabad percüket vele tölteni.

Már sok helyre elvisszük magunkkal, a fellépésekre is. Egész jól bírja! Azt gondolom, Hanni pontosan tudta, hogy hová fog leszületni. Hiszek abban, hogy minden gyerek kiválasztja a családot, ahová szeretne érkezni” – kezdte a hot!-nak az énekesnő, aki egy kicsit a lánya természetébe, tu­laj­don­sá­gai­ba is beavatta az olvasókat.

„Hanni nagyon alkalmazkodó, nyitott, iszonyatosan szereti az embereket; már-már nekem kell rászólni, hogy nem kell mindenkit ölelgetni. Én is ilyen vagyok. A legnagyobb boldogság számomra az, hogy a kislányomon keresztül talán sokan látják, hogy nem vagyok olyan rossz ember, mint néhányan hiszik. Ha egy koncertre elkísér, nagyon megható látni, hogy esetenként érezhető velem szemben egy kis távolságtartás, de a gyerekem megy, beszél, odaadja a labdáját, és így rögtön feloldódik a sztereotípia. Persze ez az ő természetéből fakad, olyan, mint egy kis szeretetgombóc, mindenki imádja” – tette hozzá Gabi.

A teljes cikket a szerdán megjelenő Hot! magazinban olvashatod!

Forrás: Hot! magazin

 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás