
Mi történt Károly király szemével? Aggodalmat keltett az uralkodó
Fájdalmasan vörös, bevérzett szemmel jelent meg.
Közös új zeneszámuk klipforgatásán kerültek közel egymáshoz.
Szabyest és Tóth Andi vadiúj közös videóklipje vasárnap fog debütálni az énekes YouTube-csatornáján – írja a Ripost. Szabyestnek sikerült az, ami minden magyar férfi álma, intim közelségbe kerülhetett Tóth Andival, aki ma az egyik, ha nem a legdögösebb énekesnője hazánknak.
A 28 éves Szabyestnek persze nem volt könnyű dolga, hiszen ahhoz, hogy az énekesnő a karjaiba omoljon, írnia kellett egy slágergyanús, romantikus balladát, amivel levehette a lábáról Andit. A Zavarodott című dalt Szaby másfél évvel ezelőtt írta és már akkor arra gondolt, hogy a szuper dögös előadó lehet az egyetlen, akivel a duett úgy csendülhetne fel, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Mindjárt el is küldte szerzeményét Andinak, aki csak nemrég válaszolt neki egy üzenetben...
„Miközben írtam a dalt, végig az járt a fejemben, hogy ki lehetne az az énekesnő, akivel hitelesen adhatnánk elő, és bevallom, Andit vizionáltam magam mellé, amin lássuk be, nincs mit csodálkozni, hiszen nemcsak elképesztően tehetséges, de...” – kezdte a Ripostnak Szabyest.
„Elküldtem neki a dalt, de nem reagált, én pedig szép sorban írtam tovább a dalokat a hamarosan megjelenő lemezemre. Aztán berobbant a koronavírus, ami miatt úgy voltam vele, hogy nem is forszírozom a dolgot. Végül néhány hete Andi jelentkezett. Meghallgatta a dalt és csak ennyit írt: Szabi, nem is tudtam, hogy te ilyeneket tudsz! Felvettük a kapcsolatot és nagyon hamar kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk, így elkezdtük a közös munkát” – mesélte az énekes.
Fájdalmasan vörös, bevérzett szemmel jelent meg.
Tilla egészen Svájcig menekült a 40 fokos hőség elől.
Ganxsta Zolee ezúttal nem a kemény szavairól, hanem az emberségéről tett tanúbizonyságot.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.