RETRO RÁDIÓ

Tóth Andi apja szerint az utcán végzi, és egy ócska, drogos k..va lesz





Megdöbbentő részleteket árult el gyerekkoráról a botrányhős énekesnő, Tóth Andi.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.30.
őszinteség

Mindössze tizenöt éves volt Tóth Andi, amikor elhagyta szülőföldjét, szeretteit, és Magyarországra költözött, hogy karriert csináljon. A fiatal lánynak családi támogatás nélkül kellett egy csapásra felnőtté válnia és boldogulnia. Az énekesnő nem titkolja, hogy nehéz időszakon van túl, és persze abban is biztos, hogy még közel sincs vége a megpróbáltatásainak, amíg eléri a célját. Nem fél a kihívásoktól, és nem fogad el senkitől segítséget, úgy érzi, egyedül kell megküzdenie mindenért. Az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorból kiderül, hogy személyiségét az édesapjával való konfliktusos viszonya formálta ilyenné.

Hajdú Péternek megnyílt Tóth Andi (Fotó: Life TV)

Az apa hatása

– Két éve váltak el a szüleim, ami miatt az egyik szemem sír, a másik nevet – mondja az énekesnő a házigazdának. – Az apukámat nem csíptük soha. Fellélegeztünk, hogy elment, így az anyukám is békében lesz, és mi is a testvéremmel. Az apukámmal voltak bajok, nem könnyítette meg a gyerekkoromat – meséli Andi, aki érezhetően nem szívesen beszél gyerekkori traumáiról. – Apukám akarta, hogy énekes legyek, mert abban van pénz. Legalábbis ő azt hitte, hogy van… Ezért napi két órát kellett gyakorolnom minden áldott nap. Amivel nem is volt baj, mert szerettem énekelni, de az érzés, ami a kényszeres gyakorláshoz kötődik bennem, nem jó emlék. Ha elrontottam valamit, azt mondogatta, hogy az utcán fogom végezni, és egy ócska drogos k..va leszek…

Andi sokkoló vallomása azzal folytatódik, hogy elmeséli, hogy egy agyi rendellenesség miatt rendkívül rosszul viseli a stresszt. Pánikrohamok gyötörték, melyekről azt hitte, hogy az akkori barátja miatt jöttek elő. Azután jött rá, hogy nagyrészt ezek is az édesapjához és a gyerekkorához köthetők, ezért pszichológushoz fordult segítségért.

Sokszor volt rohamom, most már tudom, hogy a stresszre jött ki – magyarázza a Life TV műsorában Tóth Andi. – Hetente, kéthetente szenvedtem tőle. Az elején kimerült abban, hogy elszédültem, hiperventilláltam, fennakadt a szemem, habzott a szám. Epilepsziára gyanakodtak, bevittek megvizsgálni. Azt mondták, hogy van egy agyi rendellenesség: kattog az agyam akkor is, amikor alszom, vagyis nem tud kikapcsolni, emiatt van egy plusz stresszleterheltsége. Ezért, ha kiborulok, akkor kiakad az agyam is – teszi hozzá. – Nagyon sokszor vitt el emiatt a mentő.

Az énekesnőt szerelmei sem segítették túl a lelki bajain, sőt.

– Furcsa, hogy amikor volt párom, gyakrabbak voltak az ilyen rohamaim. Ezért is gondolom, hogy a két párkapcsolatom rossz volt. Mert megnyugvást kellene találni egy kapcsolatban, és nem feszültséget. Most egyedül vagyok, és azóta nem volt rohamom sem.

Andi hozzátette: párjai eleinte megrémültek a rohamai láttán, később már meglehetős közönnyel viselték. Előfordult, hogy aktuális szerelme csak legyintett: „Te csak rohamozzál, megyek meccset nézni.”





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás