RETRO RÁDIÓ

„Mindig féltünk tőle”, Tóth Andi nem tud megbocsátani az édesapjának, szörnyű gyerekkora volt





Az énekesnő talán még soha nem volt olyan őszinte és mély, mint ma este a Dancing with the Stars adásában, ahol olyan megható és szívszorító részleteket árult a gyerekkoráról, amit még soha nem mondott el.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.16.
megdöbbentő vallomás

Tóth Andi és Andrei Mangra keringője valójában az énekesnő és édesapja kapcsolatát jelenítette meg, ami mindennek mondható volt, csak szeretetteljesnek nem.

Andi elmondta, a gyerekkorából szinte semmilyen emléket nem tud felidézni, mert minden törlődött. Ez nyilván egy védekezés volt a részéről, mert mint mondta, az édesapja nagyon megnehezítette az ő és a családja életét is.

Az apjával való kapcsolatát táncolta el Tóth Andi ma este Andrei Mangrával

Mindig féltünk tőle, nem érezhettük magunkat biztonságban otthon, az egyetlen hely a nagyon picike hálószoba volt, ahol a zene volt a menedékem. Már akkor azt éreztem, hogy a zene lesz a jövőm, csak nem ott” – mondta Andi.

Tudta, hogy el kell jönnie otthonról, ennek ellenére sokszor érezte úgy, hogy mégiscsak ott kellene maradnia, de végül rászánta magát és új életet kezdett, akkor már egyedül, de neki ez volt maga a szabadság.

Próbáltam rávenni magam, hogy megbocsássak az apámnak, de valamiért nem engedi bennem valami” – mondta az énekesnő.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás