Noha ruhája pont olyan kihívó és szexi volt, mint amire számítani lehetett, Tóth Andi mégis sokakat meglepett szombat este, egyfelől a kiváló teljesítményével, másrészt azzal, hogy tőle szokatlan módon vasfegyelemmel táncolta végig a koreográfiáját. A vagány énekesnő azt mondja, Andrei Mangrának köszönheti, hogy ilyen jól teljesített.

Sokan mondják azt, hogy Andreijel megjátsszuk magunkat, hogy ilyen jóban vagyunk, pedig a köztünk lévő szikra teljesen őszinte. Két hónapja szinte minden időnket együtt töltjük, több van köztünk, mint munkakapcsolat. Egy pár vagyunk, a szónak abban az értelmében, hogy erős kötelék, barátság alakult ki közöttünk. A fegyelmet, amit láttak a nézők rajtam, neki köszönhetem.

A páros akrobatikus elemekkel teletűzdelt koreográfiájában az énekesnő többet volt a levegőben, mint a földön, ennek köszönhető, hogy többször láthattunk szexi villantásokat tőle.
Természetesen a Tóth Andi–Andrei Mangra páros csak egy volt a Dancing with the Stars versenyzői közül.
Hogy mit látott még a Bors munkatársa a színfalak mögött, és mit árult el Demcsák Zsuzsa nekünk, kiderül a hétfői Borsból. Keresse az újságárusoknál!