A nemzeti lottótársaság kiemelte: a termékeiből helyszíni értékesítés során befolyt összeget 100 százalékban az Ökumenikus Segélyszervezet részére ajánlotta fel.

Az egy év kihagyás után ismét megrendezett ingyenes szuperkoncerten ezúttal a hazai szórakoztatóipar nagyágyúi vonultak fel.

Az estét Lotfi Begi nyitotta, aki Kollányi Zsuzsival, Pápai Jocival és DR BRS-sel közös slágereit hozta el. A DJ-producer idei utolsó fellépéséhez Burai Krisztián is csatlakozott, aki a „Háborgó mélység 2” mellett egy dalpremierrel örvendeztette meg a közönséget.

Majd a Bagossy Brothers Company csapott a húrok közé, a rajongók a bandát is túlénekelve buliztak a zenekar legismertebb slágereire, miközben zöld fénybe borult a Puskás Aréna.

A rendezvény csúcspontja Majka & Curtis exkluzív show-ja volt. A rapper páros fellépését lézertechnika, tűzijáték és korábban még nem látott pirotechnikai elemek, valamint táncosok színesítették. A közös éneklés itt sem maradt el: a „Belehalok” című ikonikus sláger több tízezer torokból egyszerre szólt.

Az est folyamán nemcsak a Puskás Aréna Szoborpark, hanem a mozgáskorlátozott és az Országos Mentőszolgálat közel ezer munkatársa számára kialakított lelátó is megtelt. A legszerencsésebbek a színfalak mögött találkozhattak is kedvenceikkel.

Az év legnagyobb ingyenes koncertje több különleges elemet is tartalmazott: a 800 négyzetméteres színpad mellett 300 négyzetméteres LED-fal, öt óriáskivetítő, 800 fényvető tette teljessé a koncertélményt.

A helyszíni rajongók mellett a Szerencsejáték Zrt. videómegosztó csatornáján további 44 ezren követték figyelemmel a koncerteket.