RETRO RÁDIÓ

Takács Bence: Sokat változtam az elmúlt évek során





Negyvenévesen jobban érzi magát a bőrében Takács Bence, mint valaha. A műsorvezető pihentető napokat töltött el a családjával Törökországban, új munkahelyén pedig megtalálta a számításait szakmailag is.



Megosztás
Szerző: e.j.
Létrehozva: 2021.08.02.
hivatás család takács bence

Kerek évszámhoz érkezett Takács Bence Ervin. A Hír TV műsorvezetője a napokban ünnepelte a negyvenedik születésnapját, csodás helyszínen, családi körben. Feleségével és két gyermekükkel Törökországba utaztak, ahol eseménydús, de pihentető napokat töltöttek el együtt, ami azért is bírt nagy jelentőséggel, mert a koronavírus miatt két évvel ezelőtt voltak utoljára külföldön.

A feleségem és én is be vagyunk oltva, ezért úgy döntöttünk, elutazunk. Direkt olyan helyet kerestünk, ahol biztonságban tudhatjuk a családunkat, és ahol kevesebben nyaralnak. Törökországra esett a választásunk, ahol tényleg kevés volt a turista: három gép szokott indulni Magyarországról oda, de aznap, amikor mi mentünk, egy gép szállt csak fel. Külföldön be kellett tartani az óvintézkedéseket, zárt terekben kötelező volt a maszkviselés, lázmérés. Mi is óvatosak voltunk, de ennek ellenére felhőtlen és boldog napokat éltünk át – mondta el a Metropolnak Takács Bence.

Takács Bence elégedett az életével (Fotó: Takács Bence)

A járvány első hullámát még könnyen átvészelték, de a tavaly ősszel kezdődő időszakot sokszor nehezebben viselték.

– Nem volt könnyű, főleg, mert nem találkozhattunk az idősebb hozzátartozókkal. Édesanyám hetvenedik születésnapját sem ünnepelhettük együtt. A kultúra, a színház is hiányzott, a színpad is, akárcsak a barátaink és a régi életünk. De minden szabályt és óvintézkedést betartottunk, most pedig abban bízom, hogy a jól működő oltási programnak köszönhetően az esetleges negyedik hullámot már nem ilyen körülmények között kell átvészelnünk.

Csodálatos ajándékot kapott

A műsorvezető sokakkal ellentétben nem hízott, hanem talán fogyott is a nyaralás alatt, jóllehet, a finom falatokat sem vonta meg magától. Két örökmozgó gyermek mellett azonban nem sok ideje volt egy helyben üldögélni. A születésnapja ráadásul a nyaralás utolsó napjára esett, amit méltóképpen megünnepeltek.

– A családom a tengerparton meglepett egy születésnapi tortával, és a barátok, régi kollégák, ismerősök is felköszöntöttek az interneten keresztül, ami nagyon jól esett. Nem szégyellem a koromat, úgy gondolom, nincs is okom rá. Sokat változtam az elmúlt évek során, negyvenéves koromra sokkal megfontoltabb, érettebb lettem. Talán ez a belső változás, fejlődés az oka annak, hogy most, a negyvenedik születésnapomon levettem azt a nyakláncot, amit tizennyolc éves korom óta mindig hordtam. Már egészen mások a prioritásaim, mint akkoriban, amikor az evezés és a színház tette ki az életem java részét. Most már a hivatásom és a szeretteimmel töltött minőségi idő a legfontosabb – mondta el a Metropolnak Takács Bence.

Bence csodálatos ajándékot kapott a feleségétől (Fotó: Takács Bence)

A levetett nyakláncot viszont most egy sokkal aktuálisabb ékszer pótolja: a felesége egy különleges, egyedi készítésű medállal lepte meg, amit a műsorvezető annyira óv, hogy csak különleges alkalmakkor tervezi hordani.

Szakmailag is előrelépett

Bence életében fontos szakmai változás is történt: idén júliustól a Hír TV Híradójában tájékoztatja a legfrissebb hírekről a nézőket.

– Óriási öröm volt számomra, amikor megkeresett a csatorna vezetősége, hogy a hírműsorukban egy állandó, hiteles személyre van szükségük, és rám gondoltak. Kiváltképpen azért, mert a pályám elején, 2006-ban kopogtattam a csatornánál, de akkoriban másként alakult az életem. Az azóta eltelt időben megfordultam csaknem minden számottevő tévécsatornánál, rengeteget tanulhattam. Legutóbbi munkaadómnak, a TV2-nek különösen hálás vagyok, mert nagyon sokat kaptam mindenkitől, ráadásul a csatornával nem engedtük el véglegesen egymás kezét, a TV2 Akadémián továbbra is tanítok. A Hír TV-nél pedig régi kollégáimmal dolgozom együtt, akikkel közel húszéves szakmai múltunk van, tehát régi ismerősként köszöntöttük egymást. Kijelenthetem, hogy szakmailag és magánéleti szempontból is a helyemen vagyok, jól érzem magam a bőrömben! Úgy tűnik, az egyik jó barátomnak igaza volt, és a legjobb számok tényleg a B-oldalon vannak. Kíváncsian várom, mit tartogatnak az elkövetkezendő évek – fejezte be mosolyogva Bence.

Takács Bence a Hír TV Híradóját vezeti (Fotó: Hír TV)

 





Ezeket olvastad már?
Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás