
Ő a legdögösebb 60 feletti nő: Elizabeth Hurley mindenkit elkápráztatott
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A műsorvezetőnek csavarok tartják a gerincét, miután súlyos balesetet szenvedett.
Rátonyi Kriszta a sportok szerelmese. Imád kerékpározni, síelni és búvárkodni, ezért az évek során megtanulta elkerülni a sérüléseket. Egy véletlen baleset következtében azonban három hónappal ezelőtt a biciklijén ülve nem látta a veszélyt, és egy sűrűn benőtt árokba hajtott – írja a Bors.
A műsorvezetőnek a durva eséstől súlyosan megsérült a gerince, ezért az orvosoknak csavarokkal kellett rögzíteniük. A műtét után teljesen lesújtotta a hír: nagyon hosszú lesz a felépülés.
„A teljes gyógyulás fél év, a gerincbe kapott csavarok pedig egy év alatt kerülnek a végleges helyükre” – nyilatkozta Kriszta.
A három hónap elteltével engedélyt kapott az orvosoktól, hogy visszatérhet bizonyos sporttevékenységekhez, persze csak nagyon óvatosan.
A gyógyulása alatt többször eltűnődött: a balesetnek vajon volt-e valami „célja”.
„Az első napokban sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy miért most és miért így történt. Vannak már sejtéseim, hogy milyen okkal történt mindez. Az ember környezetében élőkről sokat elárul, hogy ki hogyan reagál egy ilyen helyzetben. Akiknek nem biztos a helye van a rendszerben, azok óhatatlanul eltávolodnak, vagy mi kezdünk el más szemmel tekinteni rájuk” – tette hozzá.
A nehéz hónapok alatt a legegyszerűbb hétköznapi tevékenységeket sem tudta egyedül elvégezni.
„Hosszú ideig szinte semmit nem tudtam egyedül csinálni, ezért sokat megtudtam magamról és másokról is” – mondta Kriszta, aki azóta is próbálja feldolgozni a baleset okozta traumát.
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A konditeremben is dúl köztük a szerelem.
Már nem az a cuki kisfiú, aki egykor volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.