„Úgy megütött, hogy beszakadt a dobhártyám!” – hangzott el egy idézet az azóta már elhunyt Jolika néni vallomásából Sz. Péter tárgyalásán.

Jolika néni ebben azt is elmondta, hogy nemcsak őt, hanem fiát is rendszeresen bántotta a színész.

Sokak szerint ez vezethetett ahhoz, hogy a fiú tavaly májusban egy kalapáccsal halálra verte az apját. A tárgyalás ma tanúk meghallgatásával folytatódott, a gyilkos fiú azt mondja, védekezésből támadt az apjára – tudhatjuk meg a TV2 Tények című műsorából, amely a tárgyalást is végigkísérte kamerájával.

Azt állította, miközben dulakodtak, nem kapott levegőt: „Tudtam, hogy nem fogja elengedni a nyakamat, valamit, valamit, hogy szabaduljak tőle hozzávágtam és ez a kalapács volt” – mondta Péter a bíróságon.