Egy dokumentumfilmes csoport kutatásainak révén derült ki, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt örökbe fogadott fia, Maddox valószínűleg sosem volt árva, hanem elrabolták őt vérszerinti édesanyjától, mielőtt Hollywood akkori álompárjához került. A vizsgálatok ugyanis azt fedték fel, hogy Kambodzsában rendszeres volt a gyerekek elrablása vagy vásárlása – írja a The Sun.

Lauryn Galindo ügyvédnő és csapata a 2000-es évek elején amerikai családok százainak, köztük Jolié-knak is segített kambodzsai árvákat örökbe fogadni. Galindóékról azonban később kiderült, hogy az adoptálásokat sokszor tisztességtelen eszközökkel ütötték nyélbe, iratokat hamisítottak meg, embereket fizettek le. Ezért a jogász 2004-ben másfél évre börtönbe is került. Most azonban további botrányos részletek lepleződtek le!

 

(Photo by Mat Szwajkos / Getty Images North America / Getty Images via AFP)

A vizsgálatok alapján ugyanis Maddox 2002-ben, örökbefogadása idején egyáltalán nem volt árva, és egyes, még meg nem erősített feltevések szerint nem is elszakították a családjától, hanem a mélyszegénységben élő szülőanyja adta őt el 100 dollárért (közel 31 000 forintért). A napvilágra került bizonyítékok alapján az akkoriban zajló örökbefogadási esetek mögött igen nagy számban álltak gyermekrablások, a szegényebb rétegbe tartozó szülők pedig hiába fordultak a hatóságoktól, nem tudtak milyen eszközökkel küzdeni elvesztett kisfiaikét, kislányaikért.

Ezzel szemben Jolie azt állítja, 2002-ben kiterjedt vizsgálatokat végeztetett annak érdekében, hogy kiderüljön, Maddoxnak élnek-e a szülei vagy közeli családtagjai, akik gondoskodnának róla, és mikor meggyőződött róla, hogy kisfiúnak nincs senkije, akkor indították el az adoptálási folyamatot.

„Sosem rabolnám el egy anyától a gyermekét. Csak elképzelni tudom, milyen borzalmas érzés lenne” – nyilatkozta a színésznő.

 

(Photo by ROBYN BECK / AFP)

Az elrabolt gyermekek munkacímet viselő dokumentumfilm mögött az az Elizabeth Jacobs áll, akit amerikai szülei szintén Kambodzsában fogadtak örökbe, Galindo segítségével – a filmes csak két évvel idősebb Maddoxnál. „Szerintem Angelina Jolie-nak anyaként kötelessége mindezeket megbeszélni Maddox-szal, még ha nem is akarják az eredményeket a nyilvánosság elé tárni, mert tartozik ennyivel a fiának. Egy olyan szülői döntés, hogy visszatartja ezeket az információkat, nagyon káros lehet a gyerekre nézve, traumatizálhatja a fiút” – állítja Jacobs.

A 19 éves Maddoxot jelenleg még Jolie neveli, de a Brad Pittől való 2016-os válása óta még mindig nem ért véget a gyerekek felügyeleti jogaiért folytatott harcuk. Az egykori álompárnak három vérszerinti gyermeke van, a 12 éves ikrek, Vivienne és Knox, valamint a 15 éves Shiloh, illetve Maddoxon kívül még két gyereket fogadtak örökbe: a most 16 éves Zaharát Etiópiából és a 17 éves Paxot Vietnamból.